Endre oldalai

Has és demokrácia

(részlet a Gondolkodók alkonya című írásomból)

  Az emberi erkölcsöt azóta próbálják megjavítani, amióta csak emberi társadalmak léteznek, tehát hosszú évezredek óta. Vagy erőszakkal, vagy meggyőzéssel, vagy mindkettővel párhuzamosan. Kevés sikerrel. Merthogy a természet – már megint csak ezt tudom ismételni – e tekintetben erősebb, mint az ember. A természet pedig azt diktálja, hogy az ember igenis legyen önző. Tehát elsősorban és döntően mindenkinek a saját érdeke számítson. Az önérdek az ősi ösztönökből táplálkozik, és nem csak az emberre jellemző, hanem minden más élőlényre is. Így az ember – bármennyire kívánatos lenne ez a társadalmi együttlét szempontjából –, nem vonhatja ki magát teljesen alóla. Az előbb említett szempont szerint látszólag nincs nagy probléma, mert az emberek döntő része tud „viselkedni”, ám ez csak addig tart, amíg a feltételek kedvezőek. Mihelyt romlanak a viszonyok, a megélhetés feltételei, romlik a közbiztonság is, tehát szaporodik az olyan cselekedetek száma, amelyek felrúgják a társadalmi együttélés szabályait, magyarán nem egyeztethetők össze a kívánatos, „erkölcsös” viselkedéssel. Így szoros az összefüggés az emberi jólét és a társadalmi erkölcsök betartása között, ezt másképp úgy is lehet fogalmazni, hogy a has és a demokrácia összefüggése. De van ennek másik lehetséges nézete is, amelyet végiggondolva eltérő végeredményre jutunk. Ezt szeretném a következőkben bemutatni.

  Az ember eredendően lusta élőlény. Ha nem támasztanának igényt a társadalmak, vagy inkább ha nem köteleznék tagjaikat a munkára, amitől azok vagy magasabb életnívót remélnek, vagy éppen csak annyit, hogy életben tudjanak maradni, maguktól nem sokan végeznének kemény fizikai vagy szellemi munkát. Nem osztom Jared Diamond azon állítását, hogy az afrikai ember azért nem fejlődött sok ezer éven át, nem fejlesztett ki sem magas kultúrát, sem fejlett társadalmat, mert nem voltak megfelelő állat- és növényfajok, amelyeket háziasíthatott és tenyészthetett, illetve termeszthetett volna; így nem indulhatott el a társadalmasodás útján. Az én véleményem az, hogy egyszerűen nem volt szüksége a fejlődésre, mindene megvolt, ami neki kellett. Az éghajlat miatt különösebb ruházatra és épületekre nem volt szüksége, élelemmel pedig ellátta az őserdő. Az viszont igaz, hogy az ember a munka hatására kezdett társadalmi létbe, a társadalmi fejlődés pedig még több munkát követelt tőle. Tehát ezek egymást erősítő folyamatok, ha úgy tetszik, az egész egy csapdahelyzet. A jobb, gazdagabb élet reményével kecsegtet, ha többet dolgozol, de ha eléred, akkor vagy még többre vágysz, vagy legalább minden áron tartani akarod az elért szintet, ezért tovább kell hajtanod.

  Aki pedig eljutott a számára megfelelő életszínvonalig – és ez már a mai, fejlett társadalmakra értendő –, azt egyre kevésbé érdekli a politika vagy az ideológia. Elég neki a saját világa, a munka-magánélet kettőse nagyjából kitölti az életét. Amíg egy ország – egy társadalom – lakosainak nagy része a neki megfelelő módon tud élni, nem foglalkoztatja őket az elit kísérletezgetése a társadalmi normák, erkölcsök változtatásaival. Ehhez persze az is kell, hogy az adott elit szolgálatában álljon a célnak megfelelő üzeneteket közvetítő média. Ennek az a bevált módszere, hogy egyrészt jelentéktelen ügyekkel lefoglalja azok figyelmét, akiket egyáltalán még érdekelnek a hírek, másrészt kikerülje vagy eljelentéktelenítse az olyan témákat, amelyek társadalmi feszültségekhez vezetnének. Így az emberek látszólag részt vesznek a társadalom életében, ugyanakkor komoly ismeretek és különösebb odafigyelés nélkül elfogadják a hatalom szándékait.

  Természetesen a jómódú emberek világában is megvannak az önérdekek. Úgynevezett „emberbarátok” vagy azért adnak másoknak, mert annyiuk van, hogy bőven megtehetik, ezzel pedig pozitív lelkiállapotot, jóleső érzést idéznek elő önmaguknak, vagy „jótékonykodóként” olyan kapcsolatokat tudnak kiépíteni és elmélyíteni, amelyek üzleti szempontból hasznosak lehetnek számukra. Mások, akik szívességeket tesznek ismerősöknek, barátoknak, azzal a reménnyel teszik, hogy szükség esetén ők is megkapják tőlük ugyanezt.

  Jelen világunkkal nem az a baj, hogy kevesek uralnak sokakat. Ez mindig így volt a történelem során, sőt, az állatvilágban is megfigyelhetőek ennek kezdeményei. A baj az, hogy ezek az „uralkodók” ma már egyre inkább rejtve tartják magukat, és jól megfizetett strómanokon, hivatásos politikusokon keresztül érvényesítik akaratukat. A kapitalizmus, a korlátlan gazdagodás rendszere kedvez ennek a folyamatnak. Egyre nagyobb vagyonok kerülnek egyre kevesebb kézbe. Akinek pedig vagyona van, az természetesen hatalmat is akar hozzá. De kényelmesebb, ha ez a hatalom nem jár felelősséggel. Erre jó a demokrácia, demokráciában ugyanis csak a választott vezetőket lehet felelősségre vonni és eltávolítani. Megvehető emberek pedig mindig akadnak, akik jó pénzért vagy más juttatásért ideig-óráig meghozzák azokat a döntéseket, amiket várnak tőlük, és ha kell, elvállalják a felelősséget is. Ennek pedig az a beláthatatlan következménye, hogy a háttérhatalom birtokosai megszokják, hogy szinte bármit kívánhatnak, azt teljesítik számukra. A korrupt és befolyásolható politikusok – és az emberek nagy részének érdektelensége – nemcsak olyan intézkedésekhez vezet, mint egy-egy iparág vagy adott vállalat kormányzati támogatása, vagy éppen a gazdasági ellenfelek ellehetetlenítése, esetleg más országbeli versenytársakkal szembeni büntetőintézkedések. Manapság már olyan eseményekre is sor kerül, amelyek az egész bolygó sorsát és az emberiség jövőjét is befolyásolhatják – amelyekből már kaptunk ízelítőt –, mint népességi viszonyok átrendezése, konfliktusok, netán háborúk szítása, területek, országok, népek különféle eszközökkel történő befolyásolása, fenyegetése, politikai ellenfelek eltávolítása, kormányok megbuktatása. Mindez erővel és hatalommal történő folyamatos visszaélés, és akkor még enyhén fogalmaztam.

  Ennek az emberi oldaláról annyit, hogy még a legnagyobb befolyásolók is befolyásoltak egyben. Befolyásolják őket jellemvonásaik, tulajdonságaik, tapasztalataik, átélt élményeik, tudásuk, ismereteik, hiedelmeik, feltételezéseik, a velük kapcsolatba került személyek, így azok itt felsorolt jellemzői is, de életkoruk, egészségi állapotuk, pillanatnyi hangulatuk szintén, szóval az egész életük. Mindentudó ember nincs, mint ahogy mindenható sem. Az viszont jó néhány példából ismert, hogy minél nagyobb hatalomra tesz szert egy ember, annál több talpnyaló veszi körül, emiatt pedig egyre tévedhetetlenebbnek hiszi magát.

  És még egy fontos kérdés, talán a legfontosabb, a felelősség érzésének a kérdése. Végülis az erkölcs témaköréhez ez tartozik hozzá igazán. Akik a háttérből kiadják az utasításokat, nem éreznek erkölcsi felelősséget, mert ők „csak” a pénzt adják, a tényleges döntéseket nem ők hozzák meg. Akik viszont a nevüket adják a dologhoz, azok úgy érzik magukat, mint a katona, aki engedelmességgel tartozik és parancsot teljesít. Tehát valódi felelősséget ők sem éreznek. Ez az egész pedig azt jelenti, hogy emberek hatalmas tömegeinek életére sokszor komoly befolyást gyakorló intézkedésekért senki nem érzi magát felelősnek. Ebbe még belegondolni is durva. Ugyanakkor azok, akiknek el kellene ezeken gondolkodnia, valószínűleg már rég túl vannak minden efféle erkölcsi aggályon.

  A másik oldalon, a nélkülözők szintjén egész más szempontok merülnek fel erkölcsi kérdésekben is. A Föld nagyjából nyolcmilliárd lakójának a jelentős része európai mértékkel nézve nagyon szegény. És arra nincs semmi lehetőség, hogy ennyi embert valaha is akárcsak szerényebb nyugati szintre emeljenek. Aki pedig „éhes”, az elégedetlen. Az úgynevezett „harmadik világban” élő elégedetlen embereket pedig szigorúbb törvények, így erkölcsök között kell tartani, máskülönben könnyen fel lehetne lázítani őket a nyugati, gazdag világból érkező, elvileg az egyenlőség és szabadság, valójában a gazdagodás ígéretével kecsegtető üzenetek segítségével. Egy részüket lehet „exportálni” gazdagabb területekre, az ott élőket pedig meg lehet győzni arról, hogy erkölcsi kötelességük befogadni és segíteni a szegény menekülteket.

  Az erkölcs legfőbb szabálya az lenne – ahogy már régen megfogalmazták –, hogy úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy mások bánjanak veled, vagy tagadó változatban, ne tedd másokkal azt, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek. Az egyéni szabadság kiteljesedése, a liberális elvek terjedése éppenséggel nem kedveznek ezen meghatározás gyakorlati alkalmazásának, mert egyre többen gondolják úgy, hogy nem érdekli őket mások véleménye, ők azt tesznek, amit akarnak. Ezzel pedig sértik a normákat. És ha már elég sokan sértenek egy normát, akkor az eltűnhet a közfelfogásból, tehát az általános „erkölcsi szint” csökken. Így, habár azt várnánk, hogy a gazdag, jóléti társadalmakban magasabbnak kellene lennie az erkölcsi szintnek, többen tartják be a közösség íratlan szabályait, ugyanakkor viszont éppen a gazdagok azok, akik közül egyre többen kivételezettnek tartják magukat, tehát megengedik önmaguknak az erkölcsök figyelmen kívül hagyását. És ehhez eszmei táptalajt is kapnak az egyéni szabadságot fetisizáló, a minél több norma megszegését támogató nézetekből. A liberális társadalmakban élő szegényebbek is – látva a gazdagok példáját – hajlamosabbak saját érdekükben a közösségi erkölcsök megsértésére. Ezért tapasztalható az, hogy a „harmadik világ” szegényebb és elmaradottabbnak nevezett országaiban erősebb az erkölcsök tisztelete és betartása, mint a fejlett világban. A „has és a demokrácia összefüggése” tehát fordítva működik, mint azt eredetileg várnánk: ha tele a has, kevésbé érdekel a valódi demokrácia, és persze kevésbé érdekelnek az erkölcsi szabályok is.

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat