Endre oldalai

Biokémia, hormonok, genetika, teleológia

(részlet a Gondolkodók alkonya című írásomból)

  Azt már a biológiából tudjuk, hogy minden élőlény felépítésének alapelemei, mondhatni építőkövei a sejtek. A biokémia ezen felül kimutatta, hogy a vegyületek szintjén is nagy a hasonlóság az egyes élő szervezetek között. Bár más-más arányban, de minden élőlény tartalmaz fehérjéket, szénhidrátokat, lipideket, nukleinsavakat. Tehát biokémiai szempontból az ember egyáltalán nem kivételes vagy különleges lény, molekuláink, sejtjeink másai megtalálhatóak más élő szervezetekben, és szerveink, szervrendszereink működése sem különbözik alapvetően a hasonló felépítésű élőlényekétől. Tehát azt, hogy az ember különleges, főleg, hogy felsőbbrendű lenne, akinek mintegy joga van uralnia a természetet – mint ahogy azt egyes filozófusok a múltban hirdették – ezek a kutatási eredmények egyáltalán nem támasztják alá. Az ilyen irányú gondolkodás manapság – nemcsak biológiai, de természetvédelmi szempontból is – nem lenne túl népszerű.

  Szintén biokémiai kutatások mutatták ki, hogy testünkben vannak vegyületek, amelyeket a szervezet különféle helyein található különböző mirigyek termelnek, és amelyek hatást gyakorolnak a önmagára a szervezetre. A hatást kifejthetik egyetlen sejtben, egy sejtcsoportban, egy szervben, vagy akár egy egész szervrendszerben. A hatás irányulhat az adott terület működésének beindítására vagy fokozottabb működtetésére, vagy épp ellenkezőleg, a működés csökkentésére illetve leállítására. Ezeket a vegyületeket összefoglaló néven hormonoknak nevezzük, a hormontermelés egész rendszerét pedig endokrin rendszernek. Az endokrin rendszer az idegrendszerrel együttműködve szabályozza testünk működését. Ez a rendszer szabályozza egyebek között a növekedést és fejlődést, egyes tápanyagok emésztését, a hangulatot, gondolkodási funkciókat, testhőmérsékletet, vérnyomást, a nemi fejlődést és működést, a testsúlyt vagy az alvást.

  Jelen írás szempontjából az érzelmeinket szabályzó hormonok az érdekesek. Például a szinte kábítószerként működő phenil-etil-amin (PEA), amit szerelem-hormonnak is neveznek. Ez euforikus érzést nyújt, úgy érezzük, mintha a föld fölött lebegnénk. Erre rásegít a dopamin, aminek köszönhetően gyorsabban ver a szívünk, kitágul a pupillánk, kipirul az arcunk, izzadunk, és nincs étvágyunk. Az endorfin egyrészt fájdalomcsillapításra szolgál, de ez egyben a szexuális gyönyör hormonja is. Az oxitocin – mondhatni a kötődési hormon – felel az összes társas kapcsolatunkért: legyen az szülő-gyerek, testvérek, barátok, kollégák, szerelmesek közötti kapcsolat. Minden pozitív fizikai érintés során oxitocin szabadul fel. Dühroham esetén a tesztoszteron szintje emelkedik, a kortizolé viszont csökken. Stressz során megemelkedik az adrenalin szintje. Ez a hormon tágítja a szív és a vázizmok ereit, így plusz oxigénhez juttatja a szerveket. Tartós stressz esetén emelkedhet a kortizol szintje is, ami a feszültség mielőbbi leküzdését szolgálja. A prolaktin a tejelválasztásért felelős hormon. Tartós stressz hatására a prolaktintermelés is fokozódik, és fáradtságot, libidócsökkenést, menstruációs panaszokat okozhat. Fájdalomérzés, vészhelyzet vagy egyéb stressz esetén lelkesültség, felszabadultság, túlzott fizikai megterhelés esetén pedig bizonyos esetekben gyönyör érzése önti el az emberi testet, vélhetően az endorfinok hatására. De ez csak ízelítő a hormonok és az érzelmek összefüggéseiből. Valójában ennél is bonyolultabbak a hatások, többféle hormon, azok arányai, kombinációi, egymást erősítő vagy gátló funkciói még sokkal árnyaltabban tudják befolyásolni hangulatunkat, ezzel együtt viselkedésünket életünk legkülönbözőbb helyzeteiben. Tudomásom szerint jelenleg már több, mint ötven-féle vegyületet azonosítottak hormonként, tehát olyan anyagként, amelyet a szervezet maga állít elő, és amely a szervezetre valamilyen befolyást gyakorol. És akkor még nem beszéltünk a feromonokról, amelyek az embereknél – és jelenlegi tudásunk szerint egyes rovarfajoknál – irányítják a nemi viselkedést, vonzóvá teszik az ilyen vegyületet – nem tudatosan – kibocsátó egyedeket az ellenkező nemű fajtársak számára. A hormonkutatás ma is tart, még korántsem derítettek fel teljes mélységében minden, hormonok által előidézett hatást.

  A régebbi filozófusok – meg persze költők –, ha megtudták volna, hogy kémiai agyagok jelenlététől, mennyiségüktől és arányuktól függ szeretet, gyűlölet és egyéb érzelmek, bizonyosan nagyon szomorúak és csalódottak lettek volna, azaz az ő testükben is megváltozott volna a hormonok aránya. Bár a költők ma is, ennek a tudásnak a birtokában is nyugodtan áradozhatnak a különböző érzésekről, tőlük ezt nemhogy nem lehet zokon venni, hanem épp ezt várják. Egy mai filozófus viszont már nem állíthatja, hogy az érzelmek a belső szellemből vagy öntudatból erednek, netán Istentől kapott ajándékok, ahogy azt a régebbiek megtehették. Egy ilyen irányú eszmefuttatást viszonylag könnyen nevetségessé tehetnek. Így aztán egy témával kevesebb, amiről még elmélkedni lehet.

  Az utóbbi évtizedekben viharos sebességgel fejlődő genetika csak megerősíti azt a tényt, hogy az ember nem sokban „lóg ki” a földi élővilágból. Ugyanúgy gének, génszekvenciák, ezek kombinációi határozzák meg egyes tulajdonságainkat és némely betegségre való hajlamunkat is. A DNS feltérképezésekor azonosítottak úgynevezett géneket, tehát a DNS molekula olyan szakaszait, amelyek egy-egy fehérje előállításához, más szóval az adott élőlény testének felépítéséhez szükséges információt tartalmazzák. Azonban ezek a gének a DNS-nek csak egy kis részét – körülbelül 1%-át – teszik ki. A többi rész funkcióját vagy még nem tárták fel, vagy – egyes feltételezések szerint – nincs is funkciója, azok az evolúciós folyamat során valamikor szerephez jutottak, majd a fejlődés továbbhaladtával funkciójuk megszűnt, de a molekulaláncban megmaradtak. Ez egyrészt megerősíti magának az evolúciónak és ezen belül az emberi evolúciónak a létezését, tehát az ember és az élővilág elszakíthatatlan kapcsolatát. Másrészt viszont kérdőjeleket vet fel a filozófiában rendszeresen felbukkanó teleológiával, azaz a célszerűség tanával kapcsolatban.

  A teleológiai elképzelés szerint a világ célszerűen működik, tehát a dolgok azért olyanok, amilyenek, mert valamilyen cél érdekében jöttek létre. Annyi bizonyos, hogy törvényszerűségek léteznek a világban. Ismerünk fizikai, kémiai, biológiai törvényeket, de minden tudományágnak megvannak a maga szabályai. De hogy ezeket valamilyen felsőbb erő szabta volna meg, valamilyen cél vagy célok érdekében, arról jelenleg nincs tudomásunk. Ha az általunk ismert egész világegyetemet nézzük, a tudomány mostani álláspontja szerint ez a maximális entrópia, tehát a teljes szétporladás és kihűlés felé halad. Ez lenne a végső cél? Tudtommal egy filozófus – már aki foglalkozott valaha ezzel a kérdéssel – sem jutott erre a következtetésre. A célok leginkább előremutatóak voltak, a haladást, vagy éppen az ember uralmát feltételezték.

  De ha egész az élővilágot nézzük, találunk-e célszerűséget? Látszólag igen, mert az egyes élőlények, illetve fajok életmódjuknak, szokásaiknak, élőhelyüknek megfelelő formákkal, szervekkel, képességekkel rendelkeznek. Megintcsak mai tudásunk szerint ezek az evolúciónak nevezett folyamat során alakultak ki. De hogyan is működik az evolúció? Az evolúciót a genetikai mutációk tartják fenn. Ezek során az adott élőlény örökítő genetikai állományának – DNS-ének – a reprodukciójába valamilyen hiba csúszik, aminek következtében az utód valamilyen tulajdonsága megváltozik ahhoz képest, mintha ez a hiba nem történt volna meg. Hogyha ez a változás jobban szolgálja az egyedet – például alkalmazkodóbbá teszi a környezetéhez, mint a populáció többi tagját –, és így hozzásegíti a nagyobb szaporodáshoz, akkor a genetikai változás, ezzel együtt az új tulajdonság az utódokban is megjelenik, idővel kiszoríthatja az eredeti, kevésbé jó tulajdonságot. Csakhogy a tapasztalat azt mutatja, hogy a genetikai mutációk általában vagy semmilyen, vagy pedig negatív változást idéznek elő az egyedben, amely az utóbbi esetben életképtelen lehet, tehát nem lesznek utódai. Több száz, de lehet, hogy több ezer mutációból egy az, ami pozitív változást hoz. Ennyi ártatlan áldozat egy picinyke fejlődésért, ez nem éppen a célszerűséget mutatja. Minthogy az sem, hogy tulajdonképpen véletlenek, hibák révén változik, ha úgy tetszik fejlődik az élővilág.

  Összességében a biokémia és a belőle leágazott egyes tudományterületek máig elért eredményei több dolgot is vagy eldöntenek, vagy megkérdőjeleznek a múlt emberrel kapcsolatos filozófiai gondolkodásából. Elsősorban az ember biológiai létével, kifejlődésével és jövőbeli fejlődésével, ennek a céljával kapcsolatban, de az emberi szellemmel, viselkedéssel kapcsolatos vélekedést is módosítják. Ezekről a dolgokról az, aki elismeri a tudomány eredményeit, ma már nem gondolkozhat úgy, ahogyan azt a múltban meg lehetett tenni.

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat