RÖVIDEK
Szabadság és függetlenség;
mindezek szép mételyek.
De az embereknek egy kell:
az, hogy jobban éljenek.
***
Vad, mámorító hajszája az élvezeteknek
távol áll éntőlem nagyon.
Ha szomorú vagyok, magam
hűvös borral vigasztalom.
***
DON QUIJOTE
Elfogytak az óriások.
Már csak szélmalmokat látok,
akik óriásnak képzelik magukat.
***
Nem emlékszem álmaimra,
amikor felébredek.
A hideg fény úgy elfújja,
mint a szél a felleget.
***
Az emberek a pénz után rohannak.
Én álmaim után.
Végül is egy helyen érünk a célba.
A föld befed puhán.
***
Csóró vagyok, lakásom nincsen,
szerelem volt az egyetlen kincsem.
Azt is egy lánynak odaadtam.
Nem kellett neki. Magam maradtam.
ÚJÉV REGGELÉN…
Újév reggelén korán felkelek,
lássam, vannak-e még magányos emberek,
akik ilyenkor is csoszognak a hóba’,
sétálnak egyet, mennek látogatóba,
vagy Szilveszter után most indulnak haza,
ha meghívta őket gyerek vagy unoka,
és most hazatérnek a hideg lakásba,
hisz 364 nap van csak hátra.
SZERELMES VERSIKE
A friss virágok Napra nyílnak.
Mindegyik csak arra néz fel,
mely ott gurul az édes légben
csillogva, mint aranyékszer.
Hogyha én lennék itt a földön
lenn a Nap, mely fényt sugároz,
tudom, sosem fordulnék máshoz,
egy, csak egy, csak egy virághoz.
De mert egy sárcsomó vagyok csak,
a virágom a kék eget,
s a Napot nézi, s közben egyre
szívja tőlem az életet.
NEM TUDOK MÁR…
Szokásaim megmerevedtek,
agysejtjeim begyepesedtek.
Nem tudok már megváltozni,
nem fogok már csalni, lopni,
nem tudok már szemét lenni,
régi sebet feltépkedni,
embereket bemocskolni,
régi szennyest újra mosni,
jó barátoknak hazudni,
mindenről előre tudni,
protekcióért talpalni,
főnököknek segget nyalni,
csukott ajtókat betörni,
kisembereket leköpni,
gátlások nélkül törtetni,
életeket tönkretenni.
Én már nem jutok soha többre,
nem vagyok jó erre a földre.