A nemzetközi bal

 

 

 Az európai történelemben a régi időkben nagyon kevés nemzetközi mozgalom létezett. Azok is inkább a valláshoz, mint kultúrát összetartó erőhöz kapcsolódtak. Pl.: keresztes háborúk. Az egyes államok inkább egymás vetélytársaiként viselkedtek. Szövetségeket elsősorban akkor kötöttek, ha közös ellenség ellen küzdöttek. Többnyire ezek a szövetségek is alkalmiak voltak, s ha valamelyik fél érdeke megváltozott, könnyen felbomlottak.

  Később a szakadár vallások, majd az újabb eszmék megjelenése és elterjedése is nagyban függött az egyes államok viszonyaitól, de legalábbis az egy nyelvet beszélő közösségektől. Például a protestantizmus Európán belül a germán nyelvterületeken sokkal erősebben terjedt, mint máshol.

  A forradalmak is egy adott nemzeten belüli eseményeknek számítottak. Az angol polgári forradalom angol, a francia forradalom francia volt. Sőt, amikor külső hatalmak megpróbáltak beavatkozni az eseményekbe, a nemzeti érzést is fel tudták használni ellenük a forradalom vezetői. Még a 19. század első felében is nemzeti forradalmak zajlottak. Az 1848-as forradalmakat is minden nép külön-külön vívta, mindenféle komolyabb összefogási kísérlet nélkül. (Jól tudjuk: a Jellasicsot üldöző magyar csapatok is megálltak az osztrák határnál, nem segítették meg az ostrom alatt álló bécsieket.)

  1848 mégis hozott változást ebbe a gondolkodásba, habár ennek a hatása csak jóval később érvényesült. 1848 februárjában ugyanis megjelent Angliában egy irat, amely a nemzetköziséget tűzte zászlajára: a Kommunista Párt Kiáltványa, amelyet mi Kommunista Kiáltvány néven ismerünk.

  Ennek az iratnak a befejező mondata a később világszerte ismertté vált: „Világ proletárjai, egyesüljetek!” De mivel magyarázzák a szerzők a munkásmozgalom nemzetközivé tételét? Munkás-megmozdulások azelőtt is voltak, elsősorban a legfejlettebb kapitalista országokban. És ezek hoztak is némi eredményt, legalábbis ekkorra már elkezdődött a vadkapitalista viszonyok finomodása; a műveltebb polgárság körében is egyre többen belátták, hogy a munkások totális kizsákmányolása nem folytatható a végtelenségig. Így már születtek a gyermek- és a női munkát, illetve a munkaidő hosszát korlátozó rendeletek, még ha ezeket sokan nem is tartották be. Az ezeket kiharcoló megmozdulások azonban eleinte helyiek voltak, egy munkahelyre, iparágra, esetleg egy városra, vagy városrészre korlátozódtak; a 19. század közepe táján viszont Angliában már néha előfordult országos sztrájk is. Azért mégiscsak elindult egyfajta pozitív irányba ható változás, aminek a hatása látható a mai fejlett nyugati országok munkabérein és egyéb munkakörülményein.

  Ezzel szemben a kommunisták mást akartak. Ők a rendszert nem javítani akarták, hanem eltörölni. Vagyis a hatalmat a saját kezükbe venni. Ehhez megvolt az ideológiai hátterük – egy, nyilván némelyek számára vonzó, bár ma már eléggé naiv, utópisztikus elképzelés (például az őskommunisták közül egyesek még a nőket is köztulajdonba adták volna) –, viszont közvetlen támogatóik akkor még elég kevesen voltak. Ennek ellenére – ahogy az említett kiáltványban világosan olvasható – saját magukat kiáltották ki önhatalmúlag az egész proletariátus vezetőivé. Ezt azzal indokolták, hogy ők képviselik leghatékonyabban a munkások érdekeit, nekik vannak határozott elképzeléseik a jövőről, így ők tudják legjobban, hogyan kell megteremteni a jövő társadalmát.

  Azt azért el kell mondani, hogy abban az időszakban – a 19. század első felében – rengeteg különböző filozófiai irányzat tárgyalta a társadalmi viszonyokat, azok változásait és lehetséges következményeit. A kommunisták ezen belül a legradikálisabbak közé tartoztak. A Kiáltvány két szerzője, Marx és Engels is nagyon sok elmélet, ideológia megismerésében, propagálásában, vagy ellenkezőleg, bírálatában, és az általuk éppen kedvezményezett elméletet támogató általában kisebb csoportosulásban vettek részt aktívan, amire a kommunizmusig eljutottak. De vajon hogyan támadt az a gondolatuk, hogy a kommunizmust összekapcsolják a nemzetköziséggel?

  Engels apja poroszországi textilgyáros volt, akinek Angliában is voltak gyárai. Fiát pedig textilkereskedőnek szánta. Így aztán Engels, bár eszméi révén utálta a kapitalizmus rendszerét, mégis egész életében a haszonélvezője volt, és korán megismerte a nemzetközi kapcsolatok előnyeit.

  A másik szerző, Marx, amint az ismert, egy kikeresztelkedett zsidó családba született. És bár ő éppúgy megvetette a polgárosodott zsidókat, mint általában a kapitalista társadalom nagy részét – hisz meg is akarta dönteni a rendszert –, nyilván hatással voltak nézeteire a több évezredes zsidó gyökerek. És mint tudjuk, a zsidó alapvetően kozmopolita nép, döntően kisebbségben lévő tagjai sokszor vándoroltak el onnan, ahol üldöztetésben volt részük. Egyébként magát Marxot is ekkorra már több országból kiutasították felforgató tevékenysége miatt. Így aztán pár évvel korábban Angliában telepedett le, ahol főleg Engels anyagi támogatásából élt.

  Mindenképpen érdekes kérdés, hogyan maradhatott meg a zsidó nép szétszóratásban évezredekig? A válasz egyértelműen a vallásban keresendő. Már maga az elnevezés is kulcsot jelent a megoldáshoz. Ha más nép valamely tagját akarjuk megnevezni, nemzetük nevét mondjuk: lengyel, olasz, bolgár stb. A zsidó az egyetlen, amely vallása nevével különbözteti meg magát a népet. Nemigen mondjuk rájuk azt, hogy szemita, azt még kevésbé, hogy Ábrahám vagy Jákob utódai. Izraelinek pedig csak azokat nevezhetjük, akik ott élnek, és ők a kisebbség. A zsidók nagy része még ma is szétszórtan él világszerte. A vallás neve tehát egyben a nép neve is. (Maguk a zsidók is megkülönböztetik azokat, akik más népből származva vették fel a vallást; őket betérteknek nevezik.)

  Kicsit elmélyedve a történelemben, megtudhatjuk, hogy már az ókorban sem volt valami biztonságos az a terület, ahol ennek a népnek az ősei éltek. Két oldalról ugyanis két ókori nagyhatalom fogta közre őket: keletről Mezopotámia, nyugatról pedig Egyiptom. Ezek az ókor nagy részében kimagaslottak környezetükből társadalmi, gazdasági, kulturális és persze katonai fejlettségük folytán. És nyilván egymás vetélytársai lévén, szerették volna uralmuk alá hajtani a köztük lévő területet, az ott élő népekkel együtt. Úgyhogy ez a terület a két hatalom közötti ütközőzónaként funkcionált, ennek minden hátrányával egyetemben. Rendszeresen vezettek ide hadjáratokat terület- vagy rabszolga-szerzési céllal, vagy éppen gazdasági befolyásuk alá vonták az itt élőket. Ebből következőleg folytonos lehetett erről a bizonytalan vidékről az elvándorlás. Nem csoda, hogy a bibliai Ószövetségből ismert, akkoriban ezen a tájon élt népekből ma már egy sem létezik, de nyilván éltek itt olyan régen eltűnt népek, amelyeknek már a neveit sem ismerjük.

  Nem így a zsidókét. Ők ugyanis egy abban az időben teljesen egyedi vallást követtek, az egyistenhitet. A többi népnek a természeti környezetből származó istenei voltak, tehát szinte mindenütt volt Napisten, Holdisten, Földisten, Vihar-isten, Tenger-isten; néhol egyes állatokat is isteni rangra emeltek. Tehát ha egy vagy több családnak el kellett hagynia hazáját, máshol is talált hasonló isteneket, bár nyilván eltérő néven. És a szertartások is hasonlóak voltak: az isteneknek egy adott helyen áldozatot kellett bemutatni, tehát adni kellett valamit, jóindulatukért cserébe. Így aztán – mivel a vallás az emberek életében jóval nagyobb szerepet játszott, mint jelenleg a mi kultúránkban – az ókori elvándorlók vagy menekülők is könnyebben be tudtak illeszkedni új környezetükbe.

  A mindent teremtő és uraló, viszont személyében láthatatlan isten kultuszát az Ószövetségi iratok szerint Mózes kezdte elterjeszteni a későbbi zsidó, akkor még nomád állattartó nép között. Persze már az ősatyák is időnként társalogtak Istennel, de ez csak a legendák világába tartozik. Ha igaz az – bár erre nincs tudományos bizonyíték –, hogy Mózes II. Ramszesz fáraó idején élt, akkor a zsidó vallás kezdetei a Kr. e.-i 13. századig nyúlnak vissza.

  (Érdemes elgondolkodni, vajon Mózes honnan vehette az egyistenhit ötletét. Azt tudjuk, hogy nem sokkal előbb, a 14. század második felében uralkodott Egyiptomban Ehnaton, a tragikus sorsú fáraó, aki egyfajta egyisten-hitet próbált bevezetni. Az addigi Amon-kultusz helyett Atont, a Napistent tette meg mindenek fölött álló istennek, de az Amon-papok ellenállásának hatására nem sikerült reformját teljesen megvalósítani; halála után néhány évtized alatt visszaállították az eredeti vallást. Az Írás szerint pedig Mózes az egyiptomi felsőbb körökben nevelkedett, tehát jól ismerhette az egyiptomi kultúrát, és nyilván a közelmúlt történéseit. Ehnaton halála és II. Ramszesz uralkodásának kezdete között csak 57 év telt el, tehát még voltak, akik emlékeztek az eseményekre. Érdekes elképzelni, lehet, hogy Mózes Ehnaton hatására alakította ki az új vallást. Neki annyival volt könnyebb dolga, hogy ennél a nomád, pásztorkodó, törzsi viszonyok között élő népnél nem volt nagyhatalmú főpapság, aki meggátolhatta volna az új vallás terjesztését. Így működhetett közre egy kultúra egy egészen más kultúra létrejöttében.)

 Minden esetre a zsidó vallás megszületett, és röpke hétszáz év múltán, Kr. e. úgy 500 évvel már létezett a teljesen kész vallás, szent könyvekkel, ünnepekkel, szokásokkal, amelyek a teljes emberi életet átfogták születéstől a halálig. Mert a vallás mindenre kiterjedt, mindenre adott útmutatást, ami csak megtörténhetett az akkori emberrel. De mivel a világ változik, a vallást is hozzá kellett igazítani ezekhez a változásokhoz. Így született meg a Talmud, de a magyarázgatás, okoskodás a mai napig is tart. Vallásuk és szokásrendszerük annyira egyedi volt, hogyha egy zsidó családnak el kellett hagynia otthonát és máshová költöznie, nem tudtak teljesen beilleszkedni más vallású közösségbe. Ehhez persze hozzájárult a kiválasztottság érzése is, amely alapvető tétele ennek a vallásnak, és ami szinte lehetetlenné tesz bármilyen más vallásra való áttérést. Így amikor a rómaiak 70-ben lerombolták a jeruzsálemi templomot, a 2. század első felében pedig teljesen kitiltották a zsidókat Jeruzsálemből, úgyhogy ettől fogva a zsidók mindenütt kisebbségbe kerültek, a vallás ereje akkor is összetartotta őket.

  És a vallás a magyarázata annak is, miért lett a zsidókból kereskedő nép. Ugyanis a szórványban élő zsidók a vallási előírásokat nem tudták volna betartani más városokban vagy országokban élő zsidókkal való kapcsolat nélkül. Merthogy a vallás – mint más vallások esetében is – fontos előírása, hogy a házastársaknak azonos felekezetből kell származniuk. A többségi társadalomban ez nem probléma, de ha egy településen mondjuk csak tíz-húsz azonos vallású család él, csak úgy tudják elkerülni a genetikai elsivárosodást és az ezzel járó negatív hatásokat, hogyha kívülről, máshonnan hoznak új asszonyokat. És bár az ókorban még nem ismerték a genetikát, de a közeli rokon-házasságokból származó utódok hátrányos tulajdonságait bizonyára megtapasztalták, úgyhogy szerették volna elkerülni. S ha már asszonyokat más városokból vagy más országokból hoznak, akkor mért ne kapcsolják össze a kellemest a hasznossal: egyben árukat is visznek magukkal.

  Így kezdődhetett a zsidók nemzetközi kereskedelme. Ezután pedig már csak egy lépés az, hogy nők, áruk és pénz mellett híreket is adnak-vesznek. Ebből pedig az következett, hogy egy ókori zsidó kereskedőnek, akinek megvoltak a megfelelő kapcsolatai, így hírforrásai, nem kellett csak úgy vaktában elindulnia áruk és vevők után – ellentétben más helybeli kereskedőkkel, akiknek nem voltak efféle lehetőségei. Mondjuk megtudta, hogy az egyik helyen abban az évben kiváló gabonatermés várható, feltételezhető tehát, hogy a felesleget nagyon olcsón meg lehet vásárolni. Üzent hát ottani kereskedelmi partnerének – akivel talán rokoni kapcsolatban is állt –, hogy vásárolja fel a terményt. Ha ez megtörtént, az üzent az előzőnek, hogy jöhet érte. Ő pedig elvitte az árut olyan helyre – amiről szintén tudomása volt –, ahol hiány volt az adott termékből, tehát ahol a legtöbbet fizették érte. Ott leadta az ottani kapcsolatának, és mind a hármuknak megvolt a jókora haszna. Sőt, még az a jó érzés is eltölthette őket, hogy ezzel segítettek a hiányt szenvedőkön.

 Persze az sem véletlen, hogy az ilyen gyors meggazdagodás irigységet szült, eleinte a tönkrement konkurens kereskedőkben, majd később a többségi társadalom nagy részében. Mert nagyon könnyű meggyőzni a többségből sokakat, hogy a hitük és szokásaik miatt elkülönülő kisebbségnek köszönhetik saját rosszabb sorukat. Ebből következtek aztán a zsidók elleni atrocitások, ami a történelem során nemegyszer vezetett véres leszámoláshoz.

  Ennek a legismertebb példája a 20. századi zsidó holokauszt. De persze sok egyéb népirtás is történt. Az, hogy a médiumokban szinte kizárólag a zsidó népirtásról esik szó, csak a zsidók elképesztően nagy mediális befolyásának a következménye. Pedig csak a 20. századból tudunk valamennyit az örmény, ukrán, kambodzsai, bosnyák vagy csecsen népirtásról. Ezen kívül a múlt század második felétől fekete-Afrikában is rendszeresen folytak törzsek közötti leszámolások, amelyekben emberek tömegeit ölték halomra. És nyilván voltak-vannak olyanok is a világ más részein, amelyekről egyáltalán nincs is tudomásunk.

  Itt azért még meg kell említeni a palesztin népirtást, amelyet éppen Izrael állama folytat hosszú-hosszú idő óta. És amelynek egyenes következménye az Izraelt támogató nyugati világ elleni arab terrorizmus. Első pillantásra különösnek tűnhet, hogy amíg a szórványban élő zsidók jelentős része a békét és a nemzetköziséget propagáló baloldali eszmék támogatója, addig anyaállamuk, Izrael a mai világ egyik legnacionalistább országa, aki gyakorlatilag fennállása óta harcban áll az arabokkal. Pedig ez nagyon is természetes, hiszen mint sok minden mást, ezt is a jó öreg érdek diktálja. Ugyanis a kisebbségben lévőknek érdeke a nemzetközi viszonyok erősítése, ezzel párhuzamosan egyes államok gyöngítése. Hisz ők sokszor éppen jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerük révén jutnak egyre nagyobb befolyáshoz. Merthogy a nemzetközi kapcsolatok növekedésével az államok egyre jobban beleszólhatnak más államok belügyeibe, vagyis inkább az erősebb országok szólnak bele a gyengébbek ügyeibe. Ezért aki erős államban befolyást szerez, az ezzel a világ más részeit is érdekei szerint befolyásolhatja. Viszont akik kisebbségben vannak, és már sokszor megtapasztalták ennek negatív következményeit, azok hajlamosak rá, hogy a befolyás szerzését békés jelszavakkal álcázzák. Ezzel ellentétben a határozott vezetésű erős államok sokkal szívesebben élnek az erő alkalmazásával.

  Ezután a kitérő után térjünk vissza a kisebbségek üldözésének témájához. Az üldöztetésből az származott, hogy a kisebbségben lévőknek menekülniük kellett, vagy olyan technikákat kitalálni, amivel csökkenthették a rájuk leselkedő veszélyt. Ezek lehettek: még nagyobb összetartás, gazdagságuk eltitkolása, önkéntes alárendelődés nagyobb hatalomnak a védelem reményében, a hatalommal bírók megvesztegetése ajándékok vagy kölcsönök formájában, és ha nincs más lehetőség, a vallás színleg vagy valójában történő megváltoztatása. Ezek mind megtalálhatók a zsidók legalább két évezredes kisebbségi történetében, és persze ez még növelte rossz hírüket a köznép szemében.

 Mindebből következik, hogy amikor Nyugat-Európában olyan eszmék kezdtek terjedni, amelyek az addigi hatalmi viszonyok megváltoztatását, törvény előtti egyenlőséget, vallásszabadságot, stb. követeltek, a zsidók természetes módon – némi óvatos kivárás után – melléjük álltak. Hisz ezek megvalósulása esetén nem kellett volna többé titkolniuk vagyonukat, vallásuk megváltoztatása nélkül is hatalmat, vagy legalábbis befolyást szerezhettek volna. Tehát ezek a változások sok tekintetben hasznukra váltak volna – mint ahogy az apránként be is következett.

  Ezért előbb a polgári változásokat követelők, majd egyesek az egyre radikálisabb eszmék élharcosaivá, legalábbis egyértelmű támogatóivá váltak. Akár anyagilag, akár az eszmék terjesztését elősegítve, akár – mint Marx – szóban vagy írásban történő agitációs tevékenységükkel. És ez a mai napig is tart: a szórványban élő zsidók jelentős része érdekeiből következően a baloldali eszméket tartja ma is követendőnek – mindig az éppen legnagyobb haszonnal kecsegtetőt.

  Így jutottunk el a zsidó vallás születésétől a zsidók szórványban élésén, kereskedő néppé válásán és üldöztetésén át a baloldali eszmék terjesztésében játszott szerepükig. Konkrétan ezen eszmék nemzetközivé tételéig. Persze nemcsak Marx és nem csak a zsidók tették nemzetközivé a baloldalt, de viszonyaiknál, életmódjuknál és lehetőségeiknél fogva döntő szerepet játszottak és játszanak ma is a nemzetköziség terjesztésében és fenntartásában.

  És hogy miért csak a bal oldal lett nemzetközivé? Egyrészt az eddigiekből látható, hogy a zsidók nagy részének – már akik nem Izraelben élnek – nem szimpatikusak a nemzeti eszmék. Ezért természetes, hogy nemhogy nem propagálják azokat, hanem inkább minden eszközzel megpróbálják megakadályozni az ilyen eszmék képviselőit nemzetközi kapcsolatok építésében. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy egy nemzeti eszme nehezen lehet nemzetközi. Ha vannak is jó kapcsolatok a különböző országok nemzeti eszmét képviselő szervezetei között, azok csak addig terjedhetnek, amíg saját országuk érdekeit nem sértik. A bal oldalon viszont nincsenek ilyen gátak. Ők csak addig mutatják, hogy érdeklik őket saját országuk ügyei, amíg a hatalmat meg nem szerzik; azután alárendelik magukat az éppen aktuális nemzetközi trendnek és az azt uraló hatalom – megnyilvánulásaiban ugyan békés összefogást kommunikáló, de valójában nagyon is önző – világuralmi törekvéseinek. Egyértelmű volt ez a Szovjetunió idejében. Az akkori propaganda szerint is az általuk megszállt országok népei testvériségben éltek egymással. Csak éppen a „nagy testvér” elvette a kisebbektől amire szüksége volt, és ha ez nem tetszett nekik, még jól el is verte őket. És más formában ugyan, de manapság is látható a gazdagabb államok hatalmi arroganciája azok számára, akiknek elegendő tapasztalatuk van, és persze akik nem állnak ilyesféle világnézeti befolyás alatt.

 

(2021.)

 

 

Oldal: A nemzetközi bal (2021)
Endre oldalai - © 2008 - 2024 - endre-oldalai.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat