Felfelé a létrán

 

 1.

 

Csordás Zoltánt 29 évesen nevezték ki vállalatánál a keres­kedelmi osztály helyettes vezetőjének. Ez a példátlanul gyors előmenetel mindenkit meglepett, egy kissé őt magát is; bár tudta, hogy munkáját megbecsülik, akadtak az osztályon régeb­ben ott dolgozó, idősebb alkalmazottak. Úgy tűnt, az igazgató vele kezdte az ekkoriban jelentkező erőteljes fiatalítási prog­ramot, igy mutathatta ki a felsőbb szerveknek, hogy nemcsak elméletben ért egyet az új tendenciával. Egyébként Csordást kedvelték a vállalatnál jó megjelenéséért, kedves, de nem te­nyérbemászó, inkább kissé visszafogott modoráért, a nők pedig különösen finom, kissé lányos vonású arcáért, mosolygó tekin­tetéért. Csordás nőtlen volt, régi, főiskolai ismeretségi kö­re lassan leapadt; évfolyamtársai megnősültek, férjhez mentek, esetleg vidékre költöztek. Ő édesanyjával lakott egy kétszo­bás lakótelepi lakásban. Mondta is az osztályvezetője, Fekete Tibor a kinevezés után:

- Most már itt az ideje, Zolikám, hogy keress magadnak egy hozzád illő kislányt, és megnősülj. Ebben a pozícióban kell va­laki, aki ellát és tisztán tart, nem igaz? No meg az sem sze­rencsés, hogy az osztály nődolgozói úgy néznek rád, mint egy esetleges jó partira, ez csak megzavarja a munkahelyi légkört.

Csordás megjegyezte, hogy még nem nagyon gondolkodott a há­zasságon, nem is találna egyhamar megfelelő partnert, mire a főnöke meghívta magukhoz szombat estére:

- Úgyis meg kell ünnepelni a kinevezésedet, nálunk pedig gyakran jön össze társaság. Igaz, legtöbben házaspárok, de majd hívok néhány kislányt is, akik korban hozzád illenek; hátha éppen közöttük találod meg a nagy ő-t. Persze ez nem kötelező, nem akarlak én mindenáron megházasítani. Ez az al­kalom inkább arra jó, hogy belecsöppenjél egy kicsit a társa­sági életbe, hiszen most már te is közénk tartozol.

 

2.

 

Feketéék háza Pasaréten állt, egy csöndes kis mellékutcában. Csordás eleinte nem is jött rá, hány szobás és milyen elren­dezésű; a vendégek különben is csak a földszinten tartózkod­tak, két, egymásba nyitott, külön-külön is nagy, társalgó-szerűen berendezett helyiségben. A földszinten volt még a konyha és a mellékhelyiségek, az emeleten nyilván egyebek mellett a hálószoba.

Csordás elég korán érkezett, még csak egy-két ember lézen­gett a házban. Fehér inget, sötétkék öltönyt és nyakkendőt hú­zott, kicsit meglepődött, mert ez az "egyenruha" itt egyálta­lán nem volt kötelező; egyesek, nyilván a régebbi ismerősök fesztelenebbül, öltöny, nyakkendő nélkül, egyszerű kardigán­ban vagy kötött mellényben jelentek meg. A nők öltözködésé­ben is különbség volt; egyesek valóságos estélyiben, erősen kikészített arccal jöttek, valószínűleg az egyedülállók, aki­ket csábított a lehetőség, hogy egy jóképű és nőtlen fiatal­ember lesz a társaságban. A férjezettek jó része egyszerűbben, kényelmesebben öltözött, nem volt már szükségük rá, hogy elad­ják magukat.

Csordást érkezése után először a feleségének mutatta be Fe­kete, egy harminc év körüli, fiatalos arcú, vékony, barna nő­nek. Judit kedvesen fogadta, bekalauzolta őt a házba és össze­ismertette a már ott levőkkel, bár a férfi egy kis tartózko­dást vélt fölfedezni a viselkedésében. Lassan gyülekeztek a vendégek, Csordás csak néhány ismerős arcot látott a cégtől.

- A diri ma nem jön, hangversenyjegye van - szólt oda elhaladtában Fekete, aki közben az italokat szervírozta. Felesége pár perc múlva behozta az étvágygerjesztően elkészített, bizo­nyára a vendéglátótól rendelt hidegtálakat, amelyek rövid idő alatt elfogytak. A társaság kisebb csoportokra oszolva beszél­getett, majd felcsendült egy lassú, édesbús melódia, és né­hány pár táncolni kezdett. Csordás, mivel nem ismert túlsá­gosan senkit, ide-oda sodródott, belehallgatott több beszél­getésbe, de egyik sem kötötte le a figyelmét, nagyon felszí­nesek, érdektelenek voltak. Azt viszont megállapította, hogy a társaság igen vegyes, volt itt minisztériumi tisztviselő éppúgy, mint orvosprofesszor vagy maszek kiskereskedő. Ami­kor ezt később megjegyezte Feketének, az, kicsit már spiccesen, igy felelt:

- Látod, barátom, ez az új társadalom krémje. A szocialis­ta felső tízezer képviselői. Csak most már nem gróf meg báró urak, hanem elvtársak. De ugyanúgy összejárnak, tartják a kap­csolatot, mint régen az elődeik. Ezt egyetlen rendszer se tud­ja megváltoztatni, a pénz és a hatalom képviselői mindig egy­másra fognak találni. És aki pénzt meg hatalmat akar, az jó, ha jóba van velük.

Az egyedülálló nők, akiknek bemutatták, nem tetszettek Csor­dásnak. Egyesek túl öregnek, kiélt arcúnak tűntek, a legtöbb­jükön pedig olyan vastag festék- és krémréteg volt, hogy természetes vonásaik jóformán alig látszottak. Ráadásul néhányuk affektálva beszélt. Mindez teljesen leblokkolta Csordást; mindegyikükkel csak pár érdektelen mondatot váltott, aztán továbbállt. A nők is megérezhették a benne lévő gátlást, nem erőltették a társalgást; egy részük nyilván már sok kudarcban részesült, és belefáradt a partnerkeresésbe, a többiek pedig úgy gondolták, lesznek még alkalmaik az életben. Csordás így egy idő után magára maradt.

Eközben már tetemes mennyiségű ital fogyott el, az utánpót­lást pedig Fekete rendszeresen szállította; úgy látszott, ala­posan felkészült a vendégek szomjának oltására. Néhányan igencsak ingatag lábakon álltak, a mellékhelyiségek előtt - kettő is volt - lassan már sorba kellett állni. A lemez lejárt, sen­ki sem tett föl másikat, ehelyett a vendégek maguk kezdtek el danolászni. Az ismertebb magyar nótákkal kezdték, de később előkerültek a pikánsabb szövegű dalocskák is. Valaki disznó vicceket mesélt a körülötte állóknak.

Csordás, aki csak keveset ivott, szédülni kezdett a sűrű füsttől és a lármától. Kisétált a verandaajtón át a kertbe. A telek ház mögötti részére ért. Kitűnő minőségű, nyírt pá­zsit borította a talajt. Egy szőlőlugast látott a kert vége irányában, elindult rajta, óvatosan lépkedve a sötétben. A lugas kerek részben végződött, körben padokkal. Az egyik pa­don ült valaki. Csordás nem látta az arcát, csak a test kör­vonala alapján tudta, hogy nő. Nem akart zavarni, ezért elin­dult volna visszafelé, amikor elfojtott zokogást hallott. Ösztönösen visszafordult és odament a padhoz. A nő elvette zsebkendőjét az arca elől. Judit volt.

- Mi a baj? - akarta kérdezni Csordás, de az asszony mege­lőzte:

- Ne haragudjon, de ki vagyok készülve. Nem nekem valók ezek a vendéglátások, "partik", ahogy a férjem nevezi. Ilyenkor ki szoktam ülni ide, bent már nincs rám szükség, már nem esznek, csak isznak.

Hirtelen kitört belőle:

- Egyszerűen undorító, hogy le tudnak aljasodni egyébként teljesen normális emberek, ha felszabadulnak a gátlásaik alól. Pár pohár után úgy viselkednek, mint az állatok, néha még tö­megszex-jeleneteket is próbáltak rendezni. Úgy fogdosták egymás feleségét, hogy hányingert kaptam tőle. A férjem pe­dig... azt mondja, így tartja fönn a kapcsolatait... De én un­dorodom ezektől; én egyszerű családban nőttem fel, ahol nem voltak ilyesmik.

Kis szünetet tartott, miközben megtörölte az arcát; felné­zett s férfira:

- Ne haragudjon, hogy kipakoltam magának, de megkönnyebbül­tem tőle. Most már menjünk vissza a társaságba. Habár úgy lát­tam, maga is elég idegenül mozgott odabent, persze ez csak az első alkalma... Ugye, nem haragszik rám?

Mosolyogni próbált.

Csordás megfogta a kezét és megszorította.

Judit pár pillanat múlva hozzábujt. A férfi megcsókolta.

A sötétben szavak nélkül is egymásra találtak, egymásba me­nekültek.

 

3.

 

Mire visszatértek a társasághoz, egyesek már elmentek, néhá­nyan épp szedelőzködtek. Fekete az egyik messzebb lakó párt akarta elfuvarozni a kocsiján, annak ellenére, hogy alig állt a lábán.

- Ugyan, ilyenkor nincs már forgalom, nem lehet semmi baj, üljetek csak be.

- Nem, nem, inkább taxit hívunk.

Judit is közbelépett:

- Tibi, te teljesen el vagy ázva, nehogy kocsiba üljél! Emlékezz rá, azt a múltkori esetet is csak azért úsztad meg, mert volt egy ismerősöd a belügyben.

Vagy fél éve történt, hogy Feketét igazoltatták, amikor ha­sonló állapotban ment hazafelé a kocsijával, de egy befolyá­sos barátja révén elkerülte a jogosítványa bevonását.

- De máskor vigyázz az ilyesmivel, nem biztos, hogy mindig tudok segíteni - mondta akkor az illető.

Végül sikerült Feketét lebeszélni. A társaság lassan elszéledt. Egy igen részeg hölgyet, aki egyedül érkezett, de eltá­vozni már sehogyan sem tudott, leraktak a heverőre és betakar­ták, hogy kialudja magát.

Később, a hálószobában Fekete megkérdezte:

- Hol voltál, egész este alig láttalak.

- Tudod jól, hogy nem bírom ezt a társaságot! Hányingerem van tőlük.

Ez a vita már-már megszokottá vált a házaspár között, gyak­ran lejátszódott az ilyen esték után. Fekete szemrehányást tett a feleségének:

- Hát nem érted, hogy szükségem van ezekre a kapcsolatokra? Ezek nélkül a mai világban, de semmilyen világban nem lehet létezni.

- Ugyan, ismerek sok olyan embert, akik jól megvannak anél­kül is, hogy rendszeresen tökrészegre innák együtt magukat.

- Igen, a nagy nullák. Vagy inkább dupla nullák. Akiknek elég annyi, hogy a hentestől szebb húst kapjanak. De én ennél többet akarok, nem érted? Én nem akarok itt megrekedni, ahol vagyok. Én följebb akarok, és följebb is fogok kerülni a rang­létrán, és ehhez összeköttetések kellenek.

- Ó, istenem, úgy beszélsz, mint valami diktátor. Régebben legalább ilyenkor bocsánatot kértél, azt mondtad, többé nem fordul elő. Még ha hazudtál is, legalább jól esett. De ma már nyíltan kimondod, hogy ez így fog menni továbbra is. Nem, ezt nem bírom elviselni!

- Na ne hisztizz, Jutka - karolta át a vállát. - Minek ha­zudjunk egymásnak ennyi idő után? - Témát váltott. - Egyéb­ként az új helyettesemet, a Csordás Zolit akartam egy kicsit bevezetni a társaságba. Még feleségnek valót is találhatott volna a nők között. De nem nagyon láttam; biztos ő se szereti a társaságot. Nem is tudom, mikor ment el, te láttad?

- Nem - húzódott el az asszony, és lekapcsolta az olvasó­lámpát.

 

 

 

folytatás a következő oldalon

Oldal: Felfelé a létrán (1987)1.
Endre oldalai - © 2008 - 2024 - endre-oldalai.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat