Tudó-sokk

 

Minden tiszteletem azoké a tudósoké, akik munkájukkal az embert és világát szolgálják. Akik kutatnak, oktatnak, gyógyítanak, terveznek, akár elméletben, akár gyakorlatban hasznos dolgokra fordítják tudásukat és energiájukat. Ez az írás NEM róluk szól.

 

 

Haszontalan tudósok

 

A nemzetközi multik már egy ideje kilóra vásárolják a tudósokat. Ugyanis a világ fejlettebb részén egyre többen végezhetnek egyetemeket, főiskolákat. Akiknek pedig felsőfokú végzettsége, sőt diplomája is van, azok közül nem sokan végeznek szívesen fizikai munkát. Legfeljebb csak szabad idejükben, hobbiból. Ezért aztán, ha nincs más lehetőségük, elszegődnek ilyen nagy cégekhez „tudományos munkatársnak”, „kutatónak”. Ezeknek a cégeknek pedig úgy illik, hogy fönntartsanak kísérleti laborokat, mintegy a kutatás-fejlesztés céljából. Sokszor látszólag értelmetlenül, hiszen mit lehet vagy mit kell fejleszteni például borokon, sajtokon, üvegpoharakon, papírzsebkendőkön és számtalan más hétköznapi terméken, amik tökéletesen megfelelnek a céljuknak, legfeljebb csak rontani lehetne rajtuk.

Márpedig a multicégeknek szinte minden valamire való telephelyén megtalálhatóak ilyen laborok a bennük lévő személyzettel együtt. Ezeknek a személyeknek a nagy része nem is arra kell, hogy valódi kutatásokat folytasson, arra általában a központban komoly kutatóbázisok állnak rendelkezésre megfelelő emberekkel és technikai háttérrel. Ezek inkább arra kellenek, hogy tudományos módon reklámozzák az adott termékeket vagy szolgáltatásokat. Tehát az itt dolgozóknak olyan cikkeket kell írniuk, amelyekben tudományosan elmagyarázzák, netán kísérleti adatokkal alátámasztják, miért jó, sőt, miért elengedhetetlen az adott cég termékének fogyasztása. Amely cikkek megjelenhetnek tudományos folyóiratokban, és persze kivonatosan – megfelelő anyagi ráfordítás ellenében – a napisajtóban is.

Az ártalmatlanabb fajtája ezeknek a cikkeknek, ami az adott dolgot népszerűsíti – kivéve, ha hamis vagy kozmetikázott adatokat közöl. Így születhetnek írások például a vörösbor áldásos hatásairól. Amikből persze kimaradnak az alkoholisták meg a részegen megvert asszonyok. A cikkek agresszívabb fajtája viszont az, amely a konkurens termékeket támadja, bebizonyítva, hogy azok mennyire egészségtelenek, környezet-károsítóak, vagy más egyéb ok miatt nem javasolt a vásárlásuk. Mindegy miért, csak ne vegyék meg. Így például több évtizedes harc dúl az állati (zsír és vaj) és a növényi (olaj és margarin) zsiradék termelői, illetve az ezeknek dolgozó „tudósok” között, váltakozó sikerrel. Itt már egyik fél sem azt akarja bebizonyítani, mennyire jó a saját termékük, hanem hogy mennyire ártalmas a másik. Ezzel persze megzavarják a naiv vásárlók fejét.

 

Ez volt a haszontalan tudósok egyik fajtája. Itt vannak azután a keresztbe-hivatkozók. A komoly tudósoknak kötelező időnként publikálni eredményeiket valamilyen, az adott témába vágó tudományos folyóiratban. Na mármost, egyesek azon mérik le egy adott személy tudományos súlyát, hányan hivatkoznak egy-egy cikkük megállapításaira saját cikkeikben. A hivatkozásokat a cikkek végén szokás feltüntetni. Ezért aztán kialakultak olyan, azonos vagy nagyon hasonló területen dolgozó tudósokból álló csoportok, akik cikkeik végén rendszeresen egymás korábbi cikkeire hivatkoznak. Ugyanis ha én hivatkozom huszonöt másik kolléga cikkére, én is elvárhatom, hogy az a huszonöt is hivatkozzon rám a következő cikkükben. És így tovább.

Így valódi érdemi munkát nem is kell végezni, csak összeollózni és különféleképpen átfogalmazni a többiek írásainak egyes részleteit, és már meg is van az új cikk. Néha-néha azért egyesek ki is egészítik az adott témát saját kutatásaik részleteivel, hogy mégis haladjon előre a dolog. De áttörő felfedezéseket az ilyen tudósoktól ne várjunk.

 

Jöjjenek ezután a (félre) tájékoztatók. Ők azok, akiknek komoly kapcsolataik vannak a médiumokkal, és persze mondanivalójuk is van az emberiség számára. A legszerencsésebbek – vagy inkább a legjobb kapcsolatokkal rendelkezők –, akik valamely ismeretterjesztő tv-csatorna munkatársai. Ha akarják, bebarangolhatják a világot, vagy ülhetnek egy kényelmes fotelben a stúdióban, és onnan oszthatják az észt. Vannak olyan témák, amelyek mindig eladhatóak egy-egy film vagy sorozat erejéig. Például, a teljesség igénye nélkül: ufók, Atlantisz keresése, az angol királyi család magánélete, hajó- és repülőgép-katasztrófák, érdekes orvosi esetek, hogyan készülnek különböző tárgyak vagy ételek, az utóbbi években pedig az internetre feltöltött minél extrémebb videók bemutatása. Külön kategóriát képviselnek az állati sorozatok: állatok gyógyítása, megmentése – leginkább az embertől kéne őket megmenteni –, vagy éppen a szurikáták vagy majmok társadalmi élete.

Az ilyen filmeknek, sorozatoknak a közös jellemzője az egyszerűsítés, mintegy a nézőnek a lehető legalacsonyabb szintűvé degradálása. Sok mindent többször is elismételnek, hogy a leghülyébbek is megértsék, meg persze hogy teljen a műsoridő. Néha viszont olyan folyamatokat akarnak beleverni a nézők fejébe, amelyet még maguk az ezzel foglalkozó szakemberek is csak kutatnak, még ők sem tudják teljesen átlátni. De ha a dologból szenzációt lehet csinálni, miért ne? Egyes folyamatokat animációs részletekkel illusztrálnak, amelyeknél nem az a fontos, hogy hasonlítson a valóságra, hanem elég látványos legyen ahhoz, hogy felkeltse a nézők érdeklődését. Másokat pedig egészen gyerekes példákon próbálnak bemutatni. Ezen kívül sokszor elég idétlen tréfálkozásokkal szórakoztatják – leginkább egymást vagy önmagukat. Összességében mintha dedósoknak tekintenék a nézőt.

Az asztrofizikával és kvantumfizikával foglalkozó sorozatokról csak annyit, hogy ezek a tudományágak a mai napig is intenzíven fejlődnek, változnak, sok megoldandó problémával, kérdéssel és nagyon sok egyelőre csak elméletben létező dologgal. Amit ma elfogadnak az ezzel foglalkozó tudósok, az lehet, hogy holnapra tévesnek bizonyul. Ezért az ilyen műsorokban több olyan „szenzáció” van, ami bizonyíthatatlan, így megtéveszti a nézőket. De ezzel már korábbi írásaimban is foglalkoztam.

 

A tömegtájékoztatással foglalkozó tudósokon belül külön kategória a történelmi ismeretterjesztés. Pontosabban fogalmazva a történelem félremagyarázása. Tudható, hogy minden rendszer és minden ideológia átírja a történelmet a saját szája íze szerint. A számára fontos eseményeket és személyeket felnagyítja, még ha azok a maguk korában jelentéktelenek voltak is. A neki nem tetsző dolgokat viszont elhallgatja vagy lekicsinyli. Így aztán egészen más történelmet tanultak száz évvel ezelőtt, én is mást tanultam negyven-ötven éve, és természetesen mást tanulnak a mai fiatalok.

A történelem félremagyarázói ma is saját ideológiájukból kiindulva készítik műsoraikat. Olyasmiken szörnyülködnek, amik abban a korban teljesen természetesek voltak és eljelentéktelenítik vagy félremagyarázzák a korukban fontosnak számító eseményeket.

Régebbi, de jó példa erre a spanyol hódítás megítélése. A spanyol konkvisztádorokat már jó ideje úgy állítják be, mint tömeggyilkosokat, akik lemészárolták szegény inkákat és aztékokat. Arról nem beszélve, hogy ezek az indián birodalmak maguk is erőszakos hódítók voltak, nehezen képzelhető el, hogy néhány-száz középkori spanyol katona elbírjon több tízezer indián harcossal és megdöntsön több milliós birodalmakat. Valójában az van a háttérben, hogy a hódításban Anglia legfőbb vetélytársa sokáig Spanyolország volt, és csak a spanyol armada pusztulása után nyílt meg az út Anglia tengeri teljhatalma és gyarmatbirodalma megteremtése felé, amit persze alaposan ki is használt. De erről a brit világbirodalom virágzása idején illő volt hallgatni, viszont a korábbi spanyol hódításokat minél negatívabb színben kellett feltüntetni.

Valamivel újabb példa a világháborúk története. A második világháborút egyértelműen a németek és a japánok nyakába lehet varrni, ezért erről szóló műsorok napi szinten megtalálhatóak az ismeretterjesztő csatornákon. De az első világháború esetében már nem ez a helyzet. Ott a későbbi győztesek éppúgy felelőssé tehetők a háború kirobbanásáért, mint a vesztesek. Ráadásul a háborút követő igazságtalan és megalázó békeszerződések nem kis részben hozzájárultak a revizionista mozgalmak megerősödéséhez, amelyek aztán előidézték a következő háborút. Így aztán első világháborúval foglalkozó filmek nem vagy alig-alig találhatóak a kínálatban.

A személyeknél is hasonló a helyzet. Akit a mai nyugati ultraliberális ideológia istenít, azt főleg dicsérni illik, akit pedig kárhoztat, azt csak bírálni szabad, bármilyen népszerű is volt egykoron. Például az Egyesült Államok egykori elnökei közül a republikánusok sokkal élesebb kritikát kapnak az ismeretterjesztő műsorokban, mint a demokraták. Nixon csaló gazember, Reagen túlságosan erőskezű, demokráciát visszaszorító, idősebb Bush jellegtelen, ifjabb Bush ostoba volt, Trump pedig nevetséges pojáca. Ugyanakkor Kennedynek, Clintonnak minden megbocsájtható, Obama pedig egyenesen zseniális, nagyszerű ember.

Persze akadnak néha változások is. A Facebook vezéréről, Mark Zuckenbergről például évekkel ezelőtt készítettek egy lejárató filmet, amiben bemutatták, milyen, nem éppen etikus módszereket használt egyetemistaként és a Facebook kezdeti időszakában. Ezt a filmet annak idején az egyik legnépszerűbb ismeretterjesztő csatorna többször is vetítette. Persze akkor még a Facebook nem volt cenzúrázva, megjelenhetett benne minden nézet és vélemény. Azóta viszont, amióta a nagyrészt balliberális cenzorok kigyomlálnak szinte minden, a nyugati főáramlatnak nem megfelelő tartalmat, ez a film is eltűnt a kínálatból.

Most ennyit a tudósok haszontalan vagy éppen kártékony fajtáiról.

 

(folytatás a következő oldalon)

 

Oldal: Tudó-sokk (2021) 1.
Endre oldalai - © 2008 - 2024 - endre-oldalai.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat