Endre oldalai

Hitről

(részletek a Gondolkodók alkonya című írásomból)

  Ha a filozófia fő témáinak klasszikus hármas tagozódását – Isten, világ, ember – veszem figyelembe, mindjárt megállapíthatom, hogy Isten léte vagy nemléte jelenlegi ismereteink alapján kizárólagosan hit kérdése, mivel transzcendens terület lévén bizonyítani sem egyik, sem másik lehetőséget nem lehet. Isten vagy Teremtő létezésének bizonyításával a tudományok nem foglalkoznak, de ugyanúgy nem foglalkoznak nemlétezésének a bizonyításával sem, így hát ezt a kérdést a tudomány segítségével nem lehet megoldani. A logikai bizonyítás vagy elvetés pedig azért nem lehetséges, mert amit az egyik oldal abszolút bizonyítékként fogad el, azt a másik oldal elutasítja.

  A hívők számára elég a világ megléte és bonyolultsága – amely bonyolultságot a tudomány előrehaladása még csak fokoz –, hogy úgy véljék, ilyen világegyetem nem jöhetett létre csak úgy spontán, magától, pusztán fizikai törvényszerűségeknek engedelmeskedve. Kellett legyen egy Létrehozó vagy Teremtő, aki méghozzá emberi ésszel felmérhetetlen tudással, értelemmel és hatalommal kellett rendelkezzen ahhoz, hogy ilyen bonyolultságú struktúrát tudjon alkotni. A keresztény teológus-filozófusok Isten és a világ kapcsolatát jelen korunkban – azért fontos a jelenlegi kor kiírása, mert a múltban, a vallás meghatározó befolyása idején nem volt szükség ilyesfajta magyarázatokra, tehát maga a magyarázat is korfüggő – a következőképpen magyarázzák: A világ Istennek a műve, de ő voltaképpen nem a világban tevékenykedik; az isteni önközlés vagy beavatkozás a világ eseményeibe már eleve be van építve a világba. A véges dolgok és események ennek a beavatkozásnak a közvetítői. Mai hasonlattal élve Isten eleve úgy „programozta” a világot – beleértve a dolgok bizonyos szabadságfokát is –, hogy a világ eseményei az ő elgondolását közvetítsék. Szintén ezen filozófusok véleménye szerint Isten létéről bárki megbizonyosodhat transzcendentális (érzékeken túli) tapasztalat révén. Ezek a hétköznapi életben olyan dolgokban nyilvánulnak meg, mint például az önzetlen szeretet, a felelősség vállalása olyan helyzetekben, amikor az semmilyen látható haszonnal nem kecsegtet, a keserűségek és szenvedések derűs higgadtsággal történő elviselése, vagy éppen a halál közelségében magát a halált a felfoghatatlan ígéret kezdetének tekintése.

  A nem hívők szerint viszont egy Létrehozó vagy Működtető létezésére érzékelhető bizonyíték – már csak az emberi érzékelés szubjektivitása miatt is – nem lehetséges. A metafizikai, tehát kizárólag gondolati bizonyítékok pedig részben a gondolkodás szintén szubjektív volta miatt, részben éppen az érzékletek hiánya miatt – amelyek támogatást nyújthatnának a gondolatoknak – nem lehetnek bizonyító erejűek. Nevezhetjük Istennek, hívhatjuk Abszolútumnak, Egyetlennek, vagy Általános Én-nek, gondolhatjuk, hogy ő a világ teremtője, azt is gondolhatjuk, hogy ő maga a világ, gondolhatunk rá úgy, hogy ő az állandóság és úgy is, hogy folyamatos változásban van, elképzelhetjük, hogy ő a tökéletesség, a szeretet, hogy ő mindennek a forrása, és azt is, hogy minden beléje tér vissza, akármit is gondolunk, az csak az elménkben, a szellemünkben létrehozott metafizikai képzet.

  A nem hívők a tudománytól várják – ha egyáltalában várják – a választ a teremtés „hogyan”-jának a kérdésére. Viszont, mivel a tudomány sem mindenható, nem valószínű, hogy valaha egyértelműen el tudná dönteni a kérdést. Elég annyit mondani, hogy ha el is fogadjuk az ősrobbanás-elmélet hitelességét – mint minden elmélet esetén, ennek is vannak ellenzői és azoknak ellenérvei –, akkor mindjárt megkérdezhetjük, hogy igen ám, de miért és hogyan jött létre az ősrobbanás. Mi volt előtte? Erre már az emberi tudomány valószínűleg sohasem fog tudni válaszolni, mert kívül esik ennek a világegyetemnek az időhorizontján.

  Itt kell közbevetnem egy kis eszmefuttatást a hit kérdéséről. Az a felosztás nem pontos, ahogy eddig fogalmaztam, hogy hívők vagy nem hívők. Ugyanis mindenki hisz valamiben; a legtöbben sok különböző dologban hiszünk. Ezek közül az istenhit csak az egyik. A világ legkülönbözőbb jelenségei közül egy-egy ember nagyon keveset tapasztal, mondhatni él át személyesen. A legtöbb dolgot csak hallomásból ismerjük. Ilyen az egész történelem, sok földrajzi, néprajzi érdekességek, fizikai események, és úgy általában a hírekben szereplő információk. De nem ismerjük a legtöbb berendezés pontos felépítését sem, mégis használjuk őket, mert elhisszük, hogy működnek. Az egész világ szervezettségének, rendszerének csak apró részleteit ismerjük meg, azt is csak tanulás útján. Azt általában elhisszük, amit mondanak nekünk, vagy tágabban, amilyen ismereteket érzékszerveink útján szerzünk. De még saját észleléseinkben sem bízhatunk tökéletesen. Úgyhogy egy-egy ember számára a különböző, egyébként létező dolgok és jelenségek nagy hányada csak hit kérdése. És akkor még nem beszéltem az eszmékről, amelyek szintén emberi találmányok, de mivel tökéletes állapotukban csak elméletben léteznek, így teljességgel megfoghatatlanok. Márpedig nemcsak a vallásokban hisznek sokan, hanem ezekben a humánetológia által reprezentációknak, a filozófusok által ideológiáknak nevezett elképzelésekben is. Ezekben éppúgy csak hinni lehet, mint Isten létezésében. Vulgárisan úgy mondhatnám, hogy ahogy Istent sem látta senki, úgy a tökéletes emberi társadalmat sem, legyen az kommunista, szocialista, nemzeti, demokrata, vagy éppen liberális alapon megszervezve.

  Ahogy az előbbiekből következik, elmondható, hogy biztosan az ember a Föld leghiszékenyebb teremtése. Ez azért alakulhatott így, mert fejlődése során nagyon hosszú ideig, feltehetően évmilliókon át élt csoportkultúrákban. Ezekben a kis létszámú, egymástól elkülönülő csoportokban természetes folyamat volt az egyén szocializációja, teljes beolvadása. Ennek során ahogy mindenki részesült a csoport nyújtotta előnyökből, úgy magától értetődően elfogadta az adott csoport felépítését, szabályait, szokásait, hiedelmeit is. A csoport tagjának eszébe sem jutott megkérdőjelezni ezeket, mert ezzel a saját létalapját kérdőjelezte volna meg. Ha valaki kikerült a csoportból, az szó szoros értelemben kikerült az életből is, egyedül reménytelenné vált a további sorsa. A csoporttársadalmakban eltöltött rendkívül hosszú idő evolúciós szempontból több máig ható nyomot hagyott az emberen, és a hit, a hiszékenység ezek egyike.

  Az Istenről szóló filozófiai irányvonal másik lényeges pontja a test és lélek kettőssége, illetve a lélek halhatatlanságának kérdése. Erről majdhogynem ugyanazt tudnám írni, mint Isten létezésének a talányáról. Számomra még a lélek létezése is kérdőjeles. Agyunk által termelt gondolatvilágunkat nevezzük-e léleknek, vagy egész személyiségünk kisugárzását, kiteljesedését? Nem tudom. Egyáltalában mi a különbség lélek és szellem között, van-e különbség? Egyes gondolkodók a szellemet magával Istennel azonosították, ugyanakkor úgy is írtak róla, mint ami belülről, az emberből fakad.

  A filozófusok közti fő választóvonal ezekben a kérdésekben ott van, hogy maga az illető filozófus elfogadja vagy elutasítja-e a metafizikai gondolkodást.(...)

  Abban általában egyetértenek nemcsak a filozófusok, hanem a legtöbb ember, hogy az emberi érzékelés megbízhatatlan, pontatlan és hiányos. A metafizikát elutasítók emellett minden olyan dolgot is kizárnak a gondolkodásukból, amit nem lehet ha nem is a gyakorlatban, de legalább elméletben bizonyítani vagy igazolni. A másik oldal – elsősorban a keresztény gondolkodók – viszont éppen a metafizikai, tehát az érzékleteken túli gondolkodást tartják a filozófia lényegének, mondván, amit akár érzékeléssel, akár más módon tudományosan bizonyítani lehet, az adott tény, tehát arról fölösleges elmélkedni. A gondolkodásban az az érdekes, ha látszólag megismerhetetlen, tehát bizonyíthatatlan dolgokról, logika segítségével alkotunk rendszert.

  Ami személyesen engem illet, én valószínűleg túlságosan kevés képzelőerővel vagyok megáldva vagy túl sok ismerettel megverve ahhoz, hogy érdemben foglalkozzak Isten létének vagy nemlétének, illetve a lélek halhatatlanságának a kérdésével. Valamint nem részesültem vallási oktatásban, ami szintén sokat számít, bár a múltban, amikor a vallási nevelés kötelező volt, akkor is akadtak azért ateisták. Ezen kívül pedig saját korom gyermeke vagyok, mint mindenki, és ez a kor és ez a hely nem kedvezett – fiatal koromban semmiképp – a vallási hit kialakulásának. Más hit kialakulásának persze kedvezett volna, de azt meg az én egyéni sorsom semlegesítette. Úgyhogy az a véleményem, hogy ebben a kérdésben is – mint oly sok minden másban – az adott személy tulajdonságai, neveltetése, egyénisége, az őt ért legkülönbözőbb hatások irányai és más egyebek szabják meg véleményét. Egyet azért hozzátennék, bár biztos, hogy ezt a gondolatot korábban már mások is megfogalmazták; akár Istenről gondolkodunk – vagy éppen a világ dolgairól – az ember mindig a saját gondolatait gondolja – még akkor is, ha azok külső hatások következtében alakultak ki –, tehát voltaképpen ezek a gondolatok az emberről is szólnak, elsősorban az azt elgondoló emberről.

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat