PROFÁN GECSEMÁNA
(2014-es változat)
Üvöltve hívlak, mutasd meg magad,
vagy adj egy jelet, halljam egy szavad.
Mért higgyelek hittel, ha csak a sötét
égbolt teríti rám végtelen ködét?
Milyen hit az, mely csak vakon
kel az útra, hogy egy napon
meghódítsa majd a világot?
Kihez szól vajon majd imátok,
amikor láthatatlan a szellem,
s nem mutatkozik egyetlen jelben,
és parancsait itt lenn őnekik
rossz sarlatánok, vad varázslók hirdetik.
Üvöltök érted, ha kell, hajnalig,
borítsanak el végre csókjaid.
Kapjak szeretetet tőled legalább,
hogy az embereknek őrült zsivaját,
gazdagok haragját, szegények bánatát,
és a tanítványok bamba csodálatát
el tudjam már felejteni végre.
Ha életem véletlenül égve
felejtett halvány kis mécsese
holnap utolsót lobban, s vele
kihuny a tudat világa,
nem fogja látni, csodálja
őt magát valaki egyszer majdan,
és dicséri tettét, vagy csak halkan
mondanak érte néhány röpke szót,
s úgy kaparják el, mint egy naplopót.
Mert nem mindegy ám itt a földön,
egy testbe zárva, hogy e börtön
pusztulásával végleg pusztulunk,
avagy emlékünk és megtett utunk
másokban testet öltve újra éled,
és hogy hiába pusztít az enyészet,
megmarad valami belőlem.
S bár nem látom majd, és nem tőlem
függ tanaim további sorsa,
mégis küzdök, amíg egy morzsa
marad is tudatomból, hogy minél
többet emlegessen mind, ki itt él
ezen a nyomorúságos világon,
s ha rám gondolnak akkor majd, ne fájjon
olyannyira a kín és a nyomor,
és ne legyen minden percük pokol,
hogy akadjon bennük hely reménynek,
s ne bánják ezerszer azt, hogy élnek…
* * *
Elfáradtam már és úgy sajog a térdem;
vége az utolsó éjnek, és te még nem
jelentél meg semmilyen alakban énnekem.
Csak a hűvös szél simítja forró homlokomat,
s a láthatár szélén a sötét fátyol felszakad.
Nem baj! Amit elterveztem, mégis megteszem.
És eljátszom még utolsó szerepem,
s nem érdekel, utána mi lesz velem.
Nem fog senki sem könyörögni látni,
el nem csüggedek, történjen akármi.
Mert a sok-sok szegény csak így hisz majd bennem,
és engem képzel el odafent a mennyben,
mert tudom, mindig kell nekik valaki,
akiben a szolga urát tiszteli,
akitől megtudja, mit, hogyan s mért tegyen,
hogy egy jobb életre még reménye legyen,
tisztább szívvel éljen a sok nyomor között,
s elviselje a rossz, kegyetlen főnököt,
és hogyha halni kell, hát halljon meg szépen,
és higgyen benne, hogy ott ébred az égben.
Mert ha minden istent elfelednek egyszer,
leszek akkor nekik Isten én, az Ember.
LÉGY ELÉGEDETT ÉS CSENDES
(köszönettel a címért néhai J. S. Bach úrnak)
Ne sírj hát, hisz megszülettél,
légy elégedett és csendes;
meglátod a napvilágot,
és kapsz finom kis tejecskét.
Csörgő kézbe, cumi szájba,
játsszál magad, kis csillagom,
anya nem ér rá most veled,
kapaszkodj a járókádba.
Ne bömbölj, te buta gyermek,
légy elégedett és csendes;
ott vannak a játékaid,
szépen játsszál s nem vernek meg.
De vigyázz, ha megjön apád
részegségtől dülöngélve,
tégy úgy, mintha nem is élnél,
hadd higgye, boldog a család.
És ha megkívántál egy lányt,
légy elégedett és csendes,
csak szemeddel csókold végig,
s képzeletedben öleld át.
Mert a lánynak úgyse kellesz;
csóró vagy s nem nagydumájú,
ő szép, gazdag, nagyravágyó;
nem lehetsz nála, csak vesztes.
Ne üvölts, állj be a sorba!
Légy elégedett és csendes;
nézz körül és lásd be végre:
nem jut mindenkinek torta.
Hisz dolgozhatsz, mint egy állat.
Mi egyébre van szükséged?
És ha szépen, jól viselkedsz,
talán egyszer megkínálnak.
Ne jajgass, hisz mindjárt véged.
Légy elégedett és csendes;
úgyis mindegy már, hogyha a
szögeket testedben érzed.
És ne nézz így könyörögve,
senki sem szól semmit érted.
Mindig teher voltál, s jó lesz,
ha befekszel a gödörbe.
Milyen makacs ember volt ez;
se elégedett, se csendes,
mindig ordibált, de végül
ő is csak egy szimpla holt lett.
Akkor lenne szép a világ,
ha az emberek, mint birkák,
türelmesen várnának rá,
őket meg- s ki- mikor nyírják.