4.

 

A következő hetekben Csordás tökéletesen bedolgozta magát új pozíciójába, átvette főnökétől az ügyek egy részét, és jól is intézte azokat. Közben megismerte Fekete svindlijeit, ki­sebb-nagyobb korrupcióit, de egyelőre igyekezett kimaradni belőlük. Fekete egyébként nem titkolta dolgait, sőt nyíltan elmondta a véleményét:

- Jegyezd meg Zolikám, ebben az országban mindig volt és min­dig is lesz korrupció. És ha a hiánygazdálkodás még tovább fo­kozódik, a korrupció is nőni fog. Ebben a helyzetben pedig egy kereskedelmi osztály élén állni óriási üzlet, persze csak ak­kor, ha a vállalat, mint a miénk, néhány termékével monopolhelyzetben van a magyar piacon. Jóformán a kisujjadat se kell mozdítani, csak ülni a helyeden; jönnek a kuncsaftok maguktól. És a legtöbb esetben célozgatnod se kell a honoráriumra, ők ma­guk ajánlanak fel valamit, ha létrejön az üzlet. Emellett pedig kapcsolatokat találhatsz szinte minden területen, ami va­lamit is számit.

Bár nagyon megkedvelte Csordást, a legközelebbi szombati összejövetelre - két-három hetenként rendezett ilyet, - csak úgy udvariasságképpen hívta meg Fekete, azt gondolta, helyet­tese biztosan lemondja valamilyen ürüggyel a meghívást. Meg­lepetésére Csordás örömmel elfogadta, sőt visszahívta őket egy későbbi alkalomra:

- Persze nem lesz olyan nagystílű, mint nálatok, csak egy kis társaság egy kis lakásban.

- Apropó, lakás. Miért nem adsz be lakásigénylést a vállalat­hoz, tudod, hogy minden évben szétosztanak pár lakást magas, kamatmentes kölcsönnel. Elvégre felnőtt ember vagy, jogod van saját otthonhoz. Én teljes erőmmel támogatni fogom a kérvénye­det, és valószínűleg a diri is mellé áll majd. Igaz ugyan, hogy még nincs családod, de azért anélkül is menni fog, csak a szak­szervezetnek kell befogni a száját. Egyébként pedig: ami késik, nem múlik, igaz?

Így aztán Csordás beadta a lakásigénylést.

Judittal eleinte csak az esti összejövetelek alkalmával ta­lálkoztak. A pillanat alatt föltámadt szerelem nem múlt el, sőt ahogy egyre jobban megismerték egymást, úgy mélyült el és teljesedett ki. Ebben az időszakban úgy tűnt, ezért a néhány óráért élnek, minden más lényegtelen számukra. Később időnként máshol is találkozgattak; az asszony nem merte megkockáztatni, hogy a szomszédok együtt lássák őket olyankor, amikor Fekete néhány napos kiküldetésben van, inkább a város távolabbi részein találkoztak, beültek egy-egy presszóba, vagy csak sétáltak. Néha Csordás kölcsön tudta kérni egy régi barátjá­nak a lakását délutánra, olyankor odamentek. Mégis a legforróbb együttléteik szombat éjszakánként a szőlőlugas végében voltak; belevegyült ebbe annak a tudatnak az izgalma is, hogy a mit sem sejtő férj alig pár lépésnyire tartózkodik tőlük.

Mint a legtöbb szerelmes, ők is mindig az adott együttlét pillanatainak éltek, nem számoltak a jövővel. Általában az asszony jött ki előbb a házból. Csordás egy ideig még őgyelgett a társaságban, beszélgetett kicsit, majd utána ment. A vendégek nem vették észre egyikük hiányát sem, vagy ha észre is vették, nem tettek említést róla. Általában egy-másfél órát töltöttek együtt, de előfordult, hogy sokkal kevesebbet, he Fekete kereste valamiért a feleségét, és odahallatszott a kiabálása. Ilyenkor Juditnak vissza kellett mennie, és kavar­gó gyomorral nézni, hallgatni, sőt szagolni a jópofáskodó vagy trágár, piás, izzadt tagokat.

 

5.

 

A végzetes estén is hasonlóan kezdődött minden. Összejött a társaság; amikor az ital már jobban fogyott, az asszony kiment. Fekete a szokásosnál is többet ivott, mert a héten esett el egy várhatóan a cégnek és neki is jól fizető megbízástól; bá­natát italba fojtotta. Csordás még egy darabig ott téblábolt a nappaliban, azután észrevétlenül kisétált.

Feketének egy idő múlva vizelnie kellett, de az egyik vécét összeokádta valaki, a másiknál sorban álltak, így aztán a kert­be ment a dolgát elvégezni. Utána tovább sétált a szőlőlugasba, közben nagyokat szippantott a friss éjszakai levegőből. Meg­látta a párocskát, és elég részeg volt ahhoz, hogy közelebb­ről is megnézze őket. Azok későn vették észre a közeledőt, amikor felismerték, megdermedtek.

Fekete odaért eléjük, csuklójánál fogva fölrántotta Juditot a padról. Ha józanabb, talán meggondolja, hogy botrányt csi­náljon, de ebben az állapotban nem tudott magán uralkodni.

- Te, ezzel a nyavalyással?! Ezzel a suttyóval, akiből én csináltam embert?! Hát majd megmutatom, hogy ki vagyok én! Eddig sok mindent elnéztem neked, de most majd megtudod! A férjed vagyok, te nyomorult! Te ócska szajha!

Hajánál, ruhájánál fogva húzta-rángatta befelé a felesé­gét. Csordás teljesen megbénult a váratlan eseményektől, moc­canni sem tudott. Fekete bevonszolta ez asszonyt, lelökte a társalgó padlójára.

- Most megmutatom, hogy én vagyok a férjed! Most majd min­denki megláthatja!

Tovább folytatta a szitkozódást, közben elkezdte leszaggat­ni Juditról a ruhát. Az asszony nem védekezett, csak feküdt mereven. Félig meztelen volt már, mire a vendégek lerángatták róla a férfit. Ökölbe szorított kézzel, görcsösen lehunyt szemmel hevert még pár pillanatig, majd hirtelen fölugrott, maga elé rántotta kezét és hang nélkül kirohant.

 

6.

 

A munkahelyen természetesen megromlott a légkör Fekete és Csordás között. Fekete kijózanodva megbánta már viselkedését, odabent nem csinált botrányt, no meg Csordás elég sokat tu­dott az ügyeiről ahhoz, hogy adott esetben kitörhesse a nya­kát. Ezért aztán hallgatott a dologról, amely persze mégsem maradhatott titokban, hisz minden kolléga észrevette kapcso­latuk elromlását, főleg, mivel addig Fekete szinte fiaként bánt helyettesével. Pár hét után az igazgatóhoz is eljutott a hír. Magához rendelte őket, és ott, az igazgatói szobában Fekete nem bírta tovább a feszültséget, mindent elmondott. Egyben kérte, helyezzék át Csordást az osztályról. Csordás beleegyezett volna, ahogy mondta, már csak a saját nyugalma érdekében is, de az igazgató a kompromisszumok embere volt. Megpróbálta kibékíteni őket, így megóvni a látszatot, legalább addig, mint mondta, „amíg végleges döntés nem születik". Persze esze ágában sem volt Csordásról lemondani, most, ami­kor az már megfelelően bedolgozta magát munkakörébe. Mindössze időt akart nyerni, úgy gondolta, lassacskán elsimul a vi­szály. A felszínen valóban ez történt, de belül egyre rágta az ügy mindkettőjüket, elsősorban Feketét. Ő az ivásba mene­kült, egyre többször látták spiccesen a vállalatnál, hazafe­lé menet is megállt egy-egy kocsmánál, nem tudott józanul a felesége szemébe nézni. Természetesen teljesen elhidegültek egymástól, attól az estétől fogva külön szobában aludtak, de a következő lépést, a válóper beadását egyikük sem tette meg, viszonyuk ilyen állapotban, feszültségekkel telve maradt.

És akkor, egyik este Fekete, félig-meddig részegen, kocsi­jával elütött egy gyalogost. Az áldozat életveszélyes sérü­lést szenvedett, és bár megállapították, hogy az ő vérében is jelentős mennyiségű alkohol volt, ez mégsem mentette a veze­tőt. Ezt az ügyet már nem úszhatta meg, fontos pozícióban lé­vő ismerősei családi botránya után nem akarták miatta blamálni magukat, ráadásul a vizsgálat egy kemény és lelkiismeretes ügyész kezébe került, aki előásta a régi ügyéről szóló papí­rokat, és így, mint visszaesőre kért ítéletet. Fekete főbün­tetésként két és fél évi börtönbüntetést kapott, jogosítvá­nyát természetesen sok évre bevonták.

 

7.

 

Csordás rövid idő múlva átvette Fekete helyét a vállalatnál. De nem csak ott. Még az ítélet kihirdetése előtt elment a pa­saréti házba. Judit boldogan ölelte magához, már nem kellett félnie a szomszédoktól. Pár perces néma ölelkezés után Csor­dás szólalt meg:

-  Legyél a feleségem.

Judit lesütött szemmel, akadozva válaszolt:

-  De hát... Én öregebb is vagyok, meg...

-      Ugyan már, ne hülyéskedj! Két évvel, az semmi. Hisz a mos­tani férjednél vagy hússzal vagy fiatalabb, az nem sokkal irreálisabb? Különben pedig szeretjük egymást, csak ez a fontos, nem?

 A válás elég simán lezajlott, a pasaréti villát eladták, a bíróság által Feketének ítélt összeget kifizették, a többiből, valamint a Csordásnak adott vállalati kölcsönből vettek egy szép, háromszobás lakást az Isten-hegyi út környékén.

A lakásszentelőre meghívták barátaikat, ismerőseiket. Csor­dás kialakította már új ismeretségi körét, hisz akik azelőtt Feketével intézték ügyeiket, most őt keresték föl. Így elég sokan jöttek össze estére. Az igazgató gratulált nekik első­ként, és kifejtette, hogy a férfi nagy jövő előtt áll, ha to­vábbra is jól végzi a munkáját az ő irányítása alatt, majd megkezdődött a mulatozás. Csordás teljesen felszabadultan járt­-kelt a társaságban, sokat ivott, és már csak arra emlékezett, amikor hajnaltájt az utolsó vendégek is elmentek, és ő jólesően végigdőlt az ágyon. Felesége fáradt arccal, magába roskadtan ült. A férfi fölült és átkarolta:

- Mi a baj Jutka, nem érzed jól magad?

- Pokolian elfáradtam ettől a bulitól, tudod, sose szerettem az ilyesmit.

- Na de drágám! Ezeket az embereket csak meg kellett hívnom a lakásszentelőre. Az igazgatóm, a kollégáim, a barátaim. Tő­lük függ a jövőn. Meg akarod tiltani, hogy találkozzak velük? Talán üljünk itt egyedül és bámuljuk a falakat? Igenis, mi is el fogunk menni, ha a barátaink meghívnak minket egy-egy jó kis összejövetelre. Most mit bőgsz? Hagyd abba, hallod!?

- Te is... te is olyan vagy, mint a másik... Ugyanolyan ré­szeges disznó leszel, mint ő... Még azt is el tudom képzelni, hogy te is a kapcsolataidnak köszönheted a pozíciódat, csak te gondosan titkoltad. Nem véletlenül kerültél ilyen gyorsan ilyen magas posztra. Jól bedolgozhattad magad a főnökeidnél. És ha valaki az utadba állt, átgázoltál rajta, mint ahogy át­gázoltál a volt férjemen is. Elvettél tőle mindent, a munká­ját, az otthonát és még engem is. Mennyire vak voltam idáig...

- Most már aztán elég! Hallgass, nem érted!?... Mit gondolsz, hogy boldogultam volna ismeretségek, jó barátok nélkül? Se­hogy; ugyanolyan senki maradtam volna, mint voltam azelőtt. De én elhatároztam, hogy kimászok ebből a posványból, a középszerűségből, és mindent meg is tettem érte. És ma már a saját füleddel hallhattad: nagy jövő előtt állok, még sokkal feljebb kerülhetek. Ezt akarod te megakadályozni? A boldogu­lásomat? A karrieremet? Tönkre tennéd a kapcsolataimat?... Nem, ez a kifakadás nem volt szép tőled. Felejtsük el, jó?... Próbálj megnyugodni, és aludjunk egy kicsit. Jó éjszakát... vagyis inkább jó reggelt.

Nem értette, miért tört elő az asszonyból újra a hangos zo­kogás.

 

1987-88.

 

Oldal: Felfelé a létrán (1987)2.
Endre oldalai - © 2008 - 2024 - endre-oldalai.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat