Endre oldalai

Negatív példák, globális társadalom

(részletek a Gondolkodók alkonya című írásomból)

  Az etológia, főleg a humánetológia nem is hibája, mint inkább gátja, hogy az élőlényeknek, főleg az embereknek sokkal inkább a hasonló, tehát a közös tulajdonságait, reakcióit vizsgálja, azokat, amelyeket minden embernél, illetve egy-egy állatfaj minden egyedénél ki lehet mutatni. Ezekkel azt lehet bemutatni, mi a közös állatfajokban, vagy az állatoknál és az embernél, tehát melyeknek lehetnek korábbi evolúciós gyökerei, és melyek azok, amelyek egy-egy fajon belül, később alakultak ki.

  Viszont ezek a tudományok nem vagy alig foglalkoznak az egyedi tulajdonságokkal, képességekkel, készségekkel, azok kialakulásával. Talán azért van ez így, mert az etológia nagyon is elment evolucionista irányba, mindent az evolúcióból és az ezzel járó genetikai változásokból akar levezetni. Márpedig az egyéni tulajdonságok, egyedi különbségek nehezen lennének magyarázhatóak ezzel az elmélettel. Ahogy már fentebb leírtam, azok nézetem szerint szinte kizárólag külső hatásokra alakulnak ki, amelyek minden egyednél mások, így minden élőlény – azonos fajon belül is – valamelyest különbözik a többitől. Ez legfőképpen az embernél látszik, nem csak azért, mert saját fajtársainkkal töltjük a legtöbb időt, hanem mert az ember, elfoglalva az egész bolygót, a legváltozatosabb, legkülönbözőbb formájú életet élheti. Persze ez okozza a dolog nehézségét is, hiszen így az egyedi tulajdonságok kialakulásának is rengeteg-fajta lehetősége teremtődött meg. Minden egyes embernek végig kellene menni az életén – legalábbis a kisgyermekkorán, mert akkor alakulnak ki a rá jellemző alaptulajdonságok –, megtudni és értelmezni minden apróbb-nagyobb hatást, ami érte. Ez még egyetlen ember esetében is a lehetetlenséggel határos, hát még emberek tömegeinél. Viszont típusos eseteknél – tehát hasonló egyéni tulajdonságoknál – meg lehetne találni a hasonló hatásokat. De ezzel nem a humánetológia, sokkal inkább a pszichológia foglalkozik.

  Mind a csoportkultúrák, mind az egyezkedési viselkedés hosszú korszakai a mai emberiségen is kimutathatóak. Van két olyan emberfajta, aki tipikusan ezeknek az időszakoknak a hatását mutatja. A csoportkultúrák embere a fanatikus, az egyezkedési viselkedés koráé az önérdekű.

  A fanatikusok könnyen és teljesen betagozódnak egy általuk szimpatikusnak tartott csoportba, innentől pedig teljes odaadással szolgálják azt. Föl lehet őket használni szinte bármire, ami a csoport érdekét szolgálja, vagy amit úgy mutatnak be, mintha azt szolgálná. Ebbe beletartozik a teljes önfeláldozás is, tehát fanatikusokkal akár háborúzni is lehet. Ez nem tévesztendő össze azzal, amikor egy veszélyben lévő embert, esetleg állatot valaki gondolkodás nélkül megpróbál megmenteni, ezzel sokszor veszélybe sodorva önmagát. Ez az önfeláldozás fajunknak szép és különleges, egyedi tulajdonsága. A fanatikust ezzel szemben olyan dolgokra is rá lehet venni, amelyekkel nem megmenteni, hanem ártani fog másoknak. Éppen sokoldalú „használhatóságuk” miatt a legkülönbözőbb csoportosulások – társadalmi, politikai, gazdasági, sport, katonai stb. egységek – szeretik alkalmazni őket, illetve akiket csak tudnak, fanatikussá tenni tagjaik közül. Ezt a célt is szolgálják a különböző összetartások, kiképzések, tréningek.

  Az önérdekű ember az, akinek minden cselekedetét az irányítja, hogy saját magának van-e és milyen haszna van belőle. Ebbe beletartozik minden kapcsolata, legyen az rokoni, baráti, munkahelyi vagy bármilyen más viszony. Éppen ellenkezője a fanatikusnak olyan tekintetben, hogy csak arra lehet „használni”, amiből neki is haszna származik. Az ilyen embert azért szeretik alkalmazni a csoportok, mert általában kiszámítható. Amíg megfelelő juttatást biztosítanak számára, addig megbízhatóan ellátja feladatát. Ha viszont jobb ajánlatot kap, akkor könnyen változtat. Ezért az ilyen embert is megpróbálják fanatizálni, csoporthűségre szoktatni.

  Természetesen van átjárás a két említett emberfajta között. Az önérdekű embert is lehet fanatizálni, és akkor úgy is az adott csoportosulás hűséges tagja marad, ha azonnali és közvetlen előnye nem származik belőle. És fordítva, a fanatikus, ha azt tapasztalja, hogy állandó vagy rendszeres haszna van a csoportba tartozásból, elkezdhet érdek-emberré válni.

  Ahogy Bibó István terméketlen emberfajtának nevezte a hivatásos reakcióst és a hivatásos forradalmárt, úgy a fanatikusról és az önérdekűről azt lehet mondani, hogy szervezetek, csoportosulások számára hasznosak lehetnek, viszont a társadalom számára inkább károsak. Viselkedésükkel negatív példát mutatnak, az egyik túlbuzgóságával, a másik önzésével.

  Nem lehet szó nélkül elmenni a jövőbeli esetleges globális társadalom kérdése mellett. Különösen azért nem, mert jelenleg az emberiség minden eddiginél hatalmasabb, az egész bolygót fenyegető, tehát globális válságban van; mondjuk ki, a környezetszennyezéssel összefüggő klímakatasztrófa fenyeget. És erre egyesek szerint éppen a globális társadalom létrehozása, tehát az emberiség egy egységbe szervezése, egységes vezetés melletti összefogása lenne a megoldás. Maga a klímaváltozás kérdése ebben az írásban még szóba fog kerülni, ezért most csak a globális társadalom létrejöttének a kérdéséhez szólok hozzá röviden.

  Jelenleg az emberiség túlságosan széttagolt ahhoz, hogy egyáltalában fölmerülhessen ez a lehetőség. A nyelvi, a kulturális, az anyagi különbségek olyan nagyok, hogy egy ilyen egységesítés csak nagy fokú erőszak útján, ennek megfelelően hatalmas áldozatokkal lenne lehetséges. A társadalmak, de az egyes emberek sem tolerálják az erőszakos egyenlősítést, jó példák erre a közelmúlt szocialista társadalmai, amelyeknek „tündöklését és bukását” én és kortársaim is megéltük. A meggyőzéssel való próbálkozás valamivel sikeresebb lehet, de ez nagyon lassú folyamat, amit meggyorsítani megint csak erőszak alkalmazásával lehetne. Ez pedig nem vezet, csak látszateredményekre, azokra is, mint írtam, hatalmas áldozatok árán. Meglátásom szerint csak az anyagi különbségek drasztikus csökkentése, tehát a szegények helyzetének javítása hozhat önkéntes közeledést az áhított célhoz. Ugyanakkor az uralkodó kapitalista rendszer természetéből éppen ennek az ellenkezője, a vagyoni különbségek növekedése következik. Összefoglalva: az erőszak óriási áldozatokkal járna, az önkéntesség, ha egyáltalában elképzelhető, túl lassú lenne; az emberiségnek nincs ennyi ideje. Tehát ezt a válságot másképp kell megoldani. Hogy hogyan, arról fogalmam sincs; a nagyobb baj az, hogy azt hiszem, az egész bolygón senkinek sincs erre biztosan működő, humánus megoldási javaslata.

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat