Endre oldalai

A második – gyötrelmes – szerelmemnek azért volt egy pozitív hozadéka is. Ekkoriban kezdtem verseket írni, nyilván a felfokozott érzelmi állapotom megnyilvánulásaképpen. Azért nem volt ilyen egyszerű a dolog. Olvasni persze olvastam verseket, nem csak „hivatásos” költőktől, hanem néhány amatőrtől, kollégámtól, kolléganőmtől is. Viszont a modern verselés, a ritmustalan, rímtelen forma, a szavak, kifejezések sokszor összefüggéstelen áradata, amiben az olvasónak kellett valamifajta, nem is értelmet, hanem inkább különböző érzelmi megnyilvánulások keverékét meglelnie, ami talán egész más volt, mint a költő eredeti szándéka, ez nem az én világom. Úgyhogy ilyesfajta verseket nem akartam, de nem is tudtam volna írni. Viszont nem sokkal azelőtt adták ki Faludy György hatalmas versfordítás-kötetét, „Test és lélek” címmel. Ezt elolvasva, Faludy előszavával és jegyzeteivel, meg persze sok más, „hagyományos” költő verseivel tudatosult bennem, hogy számomra a már évezredek óta űzött és máig fennmaradt költészet formavilága szerint készült művek jelentik „a verseket”. Ehhez járult hozzá a szerelem következtében teljesen megváltozott mentális állapotom, aminek eredményei a nagyjából másfél-két éven át rendszertelenül, de elég nagy mennyiségben írt versek lettek.

Most pedig azt akarom leírni, miért nem szeretem, amikor a modern irodalom jegyében vagy nevében vagy annak megfelelni akaró módon az írók rokon értelmű, egyezést mutató, hasonló vagy azonos jelentésű, az értelmező szótárak szerint egymáshoz kapcsolt, jelentésüket tekintve igen-igen közel álló, egymással szinte testvéri viszonyban lévő vagy közeli rokonságot ápoló szavakat, kifejezéseket, szavak láncolatát, gondolatok füzérét, elgondolások áradatát, mondatok egymással nem biztos, hogy logikai, inkább értelmi kapcsolatban álló részeit, írott formában megjelenített godolattöredékeket, elképzelt jelenségek vagy jelenetek papíron vagy jelen esetben a számítógép monitorján látható manifesztációját, szervesen összekapcsolódott tartalmakat írnak sorozatban, egymást követően, egyhuzamban, mert bár mint író embernek ezek összegyűjtése, egybe foglalása, formába rendezése a kemény szellemi munka mellett is okoz egyfajta elégedettséget, de ugyanakkor annak az elgondolása, hogy az esetleges olvasó mekkora gyötrelemmel rághatja át magát egy ilyen mondatszörnyetegen, a néhány ilyesmiben élvezetet találó szerintem elég furcsa ízlésű egyeden kívül, a többiek viszont már a láttára is elképednek és inkább lemondanak eme élvezkedésről, mert ez nekik inkább gyötrelmeket, mint pozitív érzéseket jelent, ez komoly visszatartó erő; versenyezni meg pláne nem akarok, hogy megmutassam, milyen hosszú, körülményes és szövevényes mondatot tudok leírni egyhuzamban, különben sem vagyok versengő típus, egyszer, még húszas éveimben, úgy a nyolcvanas évek közepe táján elindultam egy utcai futóversenyen, előtte hónapokig készültem, egyre intenzívebben edzettem, aztán két héttel a verseny előtt a bokám nem bírta tovább és bedagadt, úgyhogy pont az edzés befejező fázisa maradt ki, de azért a versenyen elindultam és a középmezőnyben végeztem, nagyjából húsz perccel a legjobbak mögött, ebből tanultam meg, mekkora a különbség a hivatásos sportolók és az amatőrök között; egyébként az utcai futás – ahogy nálunk akkoriban nevezték, a kocogómozgalom – kezdeti időszakának legintenzívebb propagátora Jane Fonda amerikai színésznő volt, aki akkor még csinos, fiatalos és rendkívül jó alakú nő lévén nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az utcai futás pár év alatt világszerte elterjedjen, bár egy idő után ennek is voltak ellenzői, akik azt állították, hogy ez a hosszú távú, monoton mozgásforma nem a legjobb az egészség megőrzéséhez, koptatja a porcokat, így többet árt, mint használ, célszerűbb lenne a rövid távú, nagyon intenzív mozgás, és hogy az amerikai űrhajósok kiképzésében is ezt az utóbbi módszert alkalmazzák, de akkorra már ez a mondhatni mánia akkora bevételt hozott a sportszergyártó multiknak, mivel nem csak futócipőket vásároltak az emberek, hanem teljes divatkollekciók készültek a hajpánttól a zokniig, persze mind az adott cég logójával, úgyhogy az ilyen aggályokat gyorsan az asztal alá söpörték, én úgy tíz éve láttam a másik lehetőségről egy ismeretterjesztő filmet, amiből kiderült, hogy a rövid, intenzív edzésmódszernek a hatását akkor már évtizedek óta kutatták – hiába, amire van pénz, arra vannak tudósok is –, és azt állapították meg, hogy úgy a lakosság húsz százalékánál hasznosul maximálisan ez az edzési forma, nekem mindegy, mert én nem erősödni akarok, hanem csak a fizikai állapotomat szinten tartani amíg tudom, úgyhogy nekem nagyon is megfelelnek a rövid tornagyakorlatok, már jó pár évtizede, általában hetente több alkalommal végzek ilyesfajta gyakorlatokat, egyébként mindenkinek az a hasznos, amiben hisz is, a nagybátyám például reggeli zuhanyozása közben néhány másodpercre elzárta a meleg vizet és hideggel csapatta végig magát, ez egyfajta mini-szauna volt, és az ő meggyőződése szerint ezzel őrizte egészségét; na ez az igazi csapongás, a gondolatok parttalan és mondhatni szinte összefüggéstelen áradása, egy másik módszer, amellyel egy modern író bizonyíthatja modernségét, és ami egyébként valóban létező dolog, az én gondolataim is időnként ide-oda ugrálnak teljesen különböző személyek vagy események között, csak az ilyesmit nem szoktam leírni, legalábbis mostanáig, bár azt hiszem, ezután sem válik szokásommá, úgyhogy nem leszek modern író, pedig a módszert némely irodalomkritikusok nagyon nagyra tartják, persze ehhez az is hozzátartozik, hogy ezen írók jelentős részének valamivel stimulálnia kell magát, hogy olyan állapotba kerüljön, amelyben ilyesfajta szöveg-áradatokat tud produkálni, lehet ez valamilyen drog, alkohol, nikotin, esetleg koffein, vagy ezek különböző fajta kombinációi, én viszont nem élek ilyesmikkel, most is teljesen józan vagyok, még kávét se ittam, azt szoktam mondani, az apám már megitta és elszívta az én részemet is, úgyhogy lassanként, ha nem jut eszembe más, amit még belefűzhetnék, de persze mindenről eszébe juthat valami az embernek, a fűzésről például, hogy általánosban egy ideig fura mulatság volt egy óvatlan pillanatban megrántani a másik fiú cipőfűzőjét, hogy kibomoljon és ezzel szórakozni, nekem azonban anyám mutatott egy olyan módszert – a cipőcsokrot még egyszer meg kellett csomózni –, amely után ezt nem lehetett megtenni, ma is emlékszem a srác elképedt ábrázatára, amikor csak rángatta a fűzőmet, de az nem akart kibomlani; sokáig lehetne még folytatni ezt a szabad asszociációs gondolatfűzést, például éppen a fűzésről a hasonló hangalakú főzésre áttérve utóbbival kapcsolatban megtörtént, átélt, kitalált vagy elképzelt történeteket, emlékeket, élményeket, eseményeket leírni, de én azt hiszem, már éppen eléggé bemutattam az eddigi gondolatsorozattal a modernnek mondott irodalom játszadozásait az olvasók idegeivel, azt természetesen elismerve, hogy van, akinek ezek komoly intellektuális élményt jelentenek, de azt is hozzátéve, hogy én, aki irodalomtörténeti munkákat is olvastam, ezek alapján megállapíthattam, hogy az igazán maradandó művek nagyon nagy része megfelelő fordításban és némi ismerettel a szerzőről és koráról még ma is élményt nyújt az átlagos olvasók zömének, ami sajnos nem mondható el a modern irodalom legrangosabbnak tartott alkotásairól sem, amelyeket az értelmiségnek is csak egy viszonylag szűk köre olvas, így ezek a művek lehet ugyan, hogy bekerülnek a jövő irodalomtörténetébe, de csak mint furcsaságok, különcségek, amelyeket ha el is olvasnak némelyek, rengeteg magyarázó szöveggel, tanulmányokkal megspékelve lehet csak olyanná tenni, amivel valamennyire érthetővé válik, mit is akart a szerző annak idején kifejezni velük, ha egyáltalában ki akart valamit fejezni, persze más részről az is igaz, hogy már az ókorban megírtak minden tipikus emberi történetet, azóta csak a személyek, a színhelyek és a díszletek változnak, ilyen értelemben a modern írók vagy általánosabban a modern művészek számára már csak a minden korábbinál extrémebb, kirívóbb és elvontabb hatások próbálgatása maradt, legalábbis ők ezt nyilván így érezték-érzik, úgyhogy ki-ki ízlése szerint azt olvas, amit akar, a legtöbben már úgyse nagyon olvasnak, és akiknek ezt itt sikerült egyfolytában elolvasniuk, azoknak még a maradék kedvük is elmegy tőle, én is most már lassacskán befejezem, nem az olvasást, hanem ezt a mondatot, de tényleg.

(folytatás)

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat