Fiataloknak

avagy: miért lettem öregen szkeptikus?

 

Fiatal koromban több írásomban kritizáltam az idősebbeket morgolódásukért, pesszimizmusukért. Most, hogy immár megöregedtem, fordult a kocka. A változást talán legjobban Sándor György mondása érzékelteti, amelyben a kommunisták akkoriban sokat hangoztatott jelszavát parodizálta. "Fiatalok! Tiétek a jövő! (rövid szünet) Úgy volt, hogy a miénk lesz." (A fiatalok kedvéért: Sándor György "humoralista"; az 1960-as évek második felétől adta elő saját maga által írt műsorait, eleinte fiatal, később egyre idősebb, leginkább értelmiségi közönségének.)

Bár az enyém soha nem volt a jövő. Egy katonailag, és ami utólag még súlyosabbnak látszik, ideológiailag megszállt országban éltem le csaknem első harminc évemet. Persze akkor ezt még nem így láttam. Egy gyereknek az a természetes, ami körülveszi. Ha nem kap ellenkező információkat a hozzá közel álló személyektől, akkor elfogadja a hivatalos propagandát, amit a mindenkori hatalom hangoztat. Nekem pedig nem volt ilyen szerencsém, ha ugyan ezt szerencsének lehet mondani. Az én közeli hozzátartozóim közül néhányan - mint sok családban akkoriban - a rendszer támogatottjai voltak, mások pedig nem politizáltak, vagy talán inkább féltek a véleménynyilvánítástól. Akik átélték az ötvenes éveket, azok esetében ez teljesen jogos félelem volt.

Úgyhogy én elfogadtam a hivatalos álláspontot – ez lesz minden világok legjobbika, még egy kicsit ki kell bírni, és itt lesz a Kánaán. Aztán felnőttként kezdtem ráébredni, hogy azért nem minden fenékig tejfel, főleg, mivel személyes sorsom eléggé mostoha volt – zárkózott természet, elvált szülők, továbbtanulás akadálya, alacsony fizetés, állandó spórolási kényszer. Mindazonáltal csak lassan változott a véleményem, sokáig úgy gondoltam, lehet javítani a rendszeren. Míg végül a nyolcvanas évek végére kiderült, hogy egész addigi életem egy hazug világra épült, amely ugyan nem nyíltan, de a mélyben azért diktatúra volt, és amely felélte és a hozzá hű embereknek osztotta ki az ország gazdasági teherbíró képességénél jóval nagyobb javakat, olyan óriási adósságot hagyva maga után, ami évtizedekre korlátozta lehetőségeinket.

Egy rövid, néhány évnyi fellélegzés után pedig kiderült, hogy újabb, szintén világuralomra törő hatalom akarja meghódítani országunkat. A pénzhatalom, amely tankok helyett bankokkal támad, viszont ideológiája igencsak hasonlít a kommunista ideológia némely elemére: "ez a harc lesz a végső, csak összefogni hát, és nemzetközivé lesz holnapra a világ." (Nekünk ezt még meg kellett tanulni.) Harc helyett piac, egyébként ma is énekelhetnék a magukat liberális demokratának nevezők. Nem véletlen, hogy sokan közülük már Kádár rendszerének is haszonélvezői voltak.

Én magam viszont nem voltam haszonélvezője egyik rendszernek sem, ahogy a mostaninak sem, most már azt mondhatom, szerencsére. Mert így ugyan nem sokra vittem, de legalább elfogulatlanabbul láthatom a dolgokat, mint azok, akik valamely világnézet rabságába kerültek, esetleg állandóan igazodniuk kellett az ideológiák változásaihoz. De mindazok ellenére, amiket idáig leírtam, fiatalabb koromban mégiscsak pozitívabban láttam a világot.

 

 (folytatás a következő oldalon)

Oldal: Fiataloknak (2020) 1.
Endre oldalai - © 2008 - 2024 - endre-oldalai.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat