A láthatatlan pék

 

  Nemlétező unokahúgom, a nyolcéves Annamari elhívott, menjek vele a pékségbe. Mert vennie kellett egy kenyeret, két kuglófot, három brióst, négy kiflit.

  Villamosra ültünk hát, és mentünk. Erről eszembe jutott az az emlékem, amikor szintén villamoson ültem, réges-régen, egy régi szerelvényen. Az egyik ajtón felszállt az Ellenőr. Mire a másikon leszállt az összes többi utas. Merthogy senkinek sem volt jegye. Csak én maradtam ülve a helyemen. Így aztán az Ellenőr hozzám fordult:

– Ugye neked nincs jegyed? – kérdezte reménykedve.

– De van – mondtam. Mert tényleg volt, méghozzá érvényes. – Egyébként miért tegez maga engem?

– Mert egy álomban minden lehetséges. Még az is, hogy egy ellenőr tegeződjön.

  Ezek után panaszkodni kezdett, hogy őt mindenki utálja, megveti, és hogy tőle mindenki elfordul, előle mindenki menekül.

  De közben már meg is érkeztünk a célunkhoz. Valahol a Móricz Zsigmond körtér környékén voltunk, a Bartók Béla úton. Ott Annamari bement egy öreg ház kapuján. Pár lépés után jobbra fordult, lement néhány lépcsőfokon. Újabb folyosó következett, újabb és újabb forduló, hol jobbra, hol balra, újabb és újabb lépcsők lefelé, sokszor egymás után. Én csak Annamarit követtem, mert ő tudta, hol van a bolt, én nem. De elcsodálkoztam, hogy lehet az, hogy egy pékség ilyen mélyen a föld alatt üzemel.

  Végre sok forduló és lépcső után odaértünk egy ütött-kopott, üvegezett faajtóhoz; az üvegen a feltehetően sok év alatt rárakódott piszoktól már nem lehetett átlátni. Mint kiderült, ez volt a bejárat. Annamari szó nélkül benyitott, én óvatoskodva követtem.

  Egy elég szűk üzlethelyiség volt odabent, az is egy hatalmas pulttal kettéválasztva, a bolt teljes szélességében. A helyiség távolabbi vége homályba veszett; üresen álló polcok sora derengett arrafelé. Egy hosszúkás fejű péket láttam a pult túloldalán, aki éppen egy vevőt szolgált ki. Én mást nem láttam az üzletben, Annamari viszont egyenesen odament a pult üres feléhez, és sorolta:

– Kérek egy kenyeret, két kuglófot, három brióst, négy kiflit.

  Rá akartam szólni, hogy várja ki a sorát, de nem jött ki hang a torkomon. Ehelyett csak néztem a levegőt, ahová Annamari beszélt. Egyszercsak megláttam az üres térben egy kerek fej halvány körvonalát. Utána ugyancsak alig kivehetően egy szájat, orrot és két szemet. Tehát egy arc ködlött fel előttem. De az egész csak néhány másodpercig tartott, utána a jelenség szertefoszlott.

  Miután Annamari megkapta áruját, elindultunk visszafelé a zegzugos föld alatti labirintusban.

  Annamarihoz fordultam:

– Hogy lehet, hogy te végig láttad a kerekfejű péket, míg én csak halványan, és csak másodpercekre láttam a fejét?

– Talán azért, mert én gyerek vagyok, te pedig felnőtt.

– Én az egész boltban csak a hosszúfejű péket láttam, meg azt a másik vevőt.

– Ugyan már, senki sem volt a boltban rajtunk kívül.

  Ezen aztán elgondolkoztam. Mert én biztosan láttam a másik péket meg a vásárlót. Miért látjuk ugyanazt másképpen? Tényleg azért, mert az egyik fiatal, a másik öreg? Az egyik lány, a másik fiú? Az egyik alacsony, a másik magas? Vagy egyszerűen csak azért, mert úgy általában különbözünk egymástól? S mivel az érzékelés mindenkinek önmagából indul ki, így az érzékletek is különbözőek.

  Még mindig a folyosókon és lépcsőkön jártunk. Megszólaltam:

– Biztos, hogy én nem találnék ide még egyszer.

– Nem is kell, hogy idetalálj. Mert ez az egész nem létezik. Nem létezik sem az utazás, sem a bolt, sem a pék. Még én sem létezem. Mert az egész csak egy álom. Ha felébredsz, nem fogsz emlékezni semmire. Még rám sem.

  És ekkor felébredtem. És tényleg nem emlékezem rá, arra, akivel az álmomban együtt voltam. Ki volt ő valójában? Hány éves volt? Mi volt a valódi neve? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy már sohasem fogom megtudni.

 

2024. február 18.

 

Oldal: A láthatatlan pék (2024)
Endre oldalai - © 2008 - 2024 - endre-oldalai.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat