Közgazdaság alulnézetből

 

 

  Mivel sem író, sem közgazdász nem vagyok, így könnyű szívvel írok közgazdaságról. Persze meggondolatlanságnak látszik olyasmiről írni, amiről nincs szakmai képzettsége az embernek, de annyi mindenbe belekontárkodtam már életem során, eggyel több vagy kevesebb nem számít. És mivel nem vagyok szakember, nem szakmai nyelvezettel írok, így remélem, érthetőbb lesz a mondanivalóm. Ami pedig a meggondolatlanságot illeti, az itt következő gondolatsor fő elemei már hosszú évek óta a fejemben voltak, csak sem időm sem kedvem nem volt részletesen végiggondolni, kidolgozni és leírni őket. Ennek most jött el az ideje.

  Kezdjük egy közgazdasági alapfogalommal. Gazdálkodó szervezet lehet egy személy, egy család, egy vállalkozás, a legkisebbtől a legnagyobbig, egy intézmény, egy egyesület és természetesen egy ország is. Bárki vagy bármi, akinek vagy aminek vannak bevételei és kiadásai, amelyekkel gazdálkodnia kell.

  A gazdálkodás célja az lenne, hogy a befolyó összegekhez, tehát a bevételhez igazítsa a gazdálkodó a kiadásait. Ideális esetben tehát egy adott időegység alatt a bevételek és a kiadások összege egyenlő. Ideális eset azonban szinte soha sem áll elő. Ha több a bevétel, mint a kiadás, akkor többlet keletkezik. A többletet a gazdálkodó félreteheti „nehezebb időkre”, tehát megspórolhatja, vagy felhasználhatja fejlesztésre, de elköltheti akár szórakozásra is; embere, illetve gazdálkodó szervezete válogatja. Ha viszont a kiadás több, mint a bevétel, akkor hiány jön létre. A hiányt pedig valahogyan pótolni kell. Hogyha a hiányt nem lehet pótolni baráti kölcsönnel – ebbe beletartozik akár rokontól, akár ismerőstől kapott kölcsön –, szóval, ha a hiány komolyabb nagyságrendű, akkor a kölcsönt egy erre szakosodott intézménytől, tehát banktól kell felvenni. Ennek az a hátránya, hogy ilyenkor a feltételeket a bank szabja meg. Tehát a kölcsön visszafizetésének a kezdetét, a futamidőt és a kamat mértékét is, egyéb szabályokról – az apróbetűs részekről – nem is beszélve. A lényeg az, hogy a kölcsönzött összegnél magasabb összeget kell visszafizetni, és azt is szabályozott módon. Így a gazdálkodó szervezet rákényszerül gazdálkodásának javítására, ha nem akarja egyre nagyobb adósságba verni magát.

  Mármost ha konkrétan országunkról, Magyarországról beszélünk, annyit elmondhatunk, hogy az 1990 előtti gazdasági, gazdálkodási adatok titkosítva voltak, azokból csak 1990-ben hoztak nyilvánosságra valamennyit, azokat is töredékesen. Ezekből az adatokból az derült ki, hogy az 1970-es évek első felében már akkora volt az ország gazdálkodási hiánya, hogy kölcsönt kellett felvennünk annak pótlására. A kölcsönt a kapitalista világ bankjai nyújtották, mert ott bőven volt tőke, szemben a mi szocialista rendszerünkkel. De természetesen kamatot ők is felszámoltak, hisz a bankok ebből élnek.

  Ha ekkor az ország gazdálkodása javult volna, nem kellett volna újabb és újabb hiteleket fölvenni, de nem így történt. Hogy mi volt az oka, abba nem szeretnék belemenni. Nem vagyok a téma szakembere; olvastam olyan, szerintem szerecsenmosdató tanulmányt, amely szerint a valutaárfolyamok rossz irányú változásai jócskán megnövelték a visszafizetendő összeg nagyságát. Egy biztos: Magyarország csak úgy tudta visszafizetni a felvett kölcsönt a kamatokkal együtt, hogy újabb és újabb, egyre nagyobb összegű kölcsönöket vett fel, mind nehezebb feltételekkel. Ugyanis egy egyre eladósodottabb gazdálkodó szervezetnek a megítélése egyre rosszabb; újabb kölcsön adása egyre kockázatosabb, és ez az úgynevezett „kockázati felár” magasabb kamatokat jelent. Manapság eléggé elfogadott vélemény szerint országunk az 1980-as évek elején államcsőd közeli helyzetbe került, ezért kellett belépnie 1982-ben az IMF (Nemzetközi Valutaalap) rendszerébe.

  Az IMF-et 1945-ben hozták létre egyebek mellett azzal a céllal, hogy tanácsadással és a piacinál olcsóbb hitelek nyújtásával segítse az eladósodott tagállamokat. Ennek keretén belül az IMF küldöttsége évente helyszíni konzultációt folytat a tagországokkal. Ez az én cinikus megfogalmazásomban annyit tesz, hogy a szőnyeg szélére állítja az adott állam kormányának gazdasági vezetőit, és kioktatja őket, mit kéne változtatniuk gazdaságpolitikájukon.

  Mi ezzel a probléma? A washingtoni székhelyű IMF-et tőkés államok hozták létre, irányítói is szinte kizárólagosan kapitalista, főleg fejlett kapitalista viszonyok között élő pénzügyi-gazdasági vezetők voltak. Világnézetük ennek megfelelően az ilyen körökben uralkodó liberális szemlélet. A liberális gazdasági szemlélet elutasítja az államhatalom minden komolyabb beavatkozását a gazdasági életbe, szerinte a gazdaság, pontosabban a tőke, mint a gazdaság hajtóereje szabályozza önmagát. Az államtól csak minimális gazdasági befolyásolást fogadnak el.

  Ennek megfelelően az IMF eladósodott országoknak adott tanácsai jórészt ezt a célt szolgálták, tehát az államhatalom minél nagyobb kivonulását az adott állam gazdasági életéből. Amíg ez csak az állami adminisztráció csökkentését jelentette, addig még nem volt komoly a probléma. Azonban általában itt nem állt meg a dolog, hanem az egyre jobban eladósodott országoknak az addig a lakosság számára természetes szociális ellátórendszerének megnyirbálása is a javaslatok közé került. Tehát kevesebb jutott az oktatásra, az egészségügyre és egyéb, éppen a szegényebbek számára fontos szociális ellátásokra. Ez a tanácsadás láthatólag a jóléti kapitalista viszonyokra volt szabva, ahol a lakosok nagy részének nem számított túlzottan az előbb említett ágazatok visszafogása. Viszont minél szegényebb egy ország – és jellemzően ezek a szegényebb államok adósodtak el annyira, hogy az IMF támogatására, ezzel együtt tanácsadására volt szükségük – annál negatívabb hatást ért el a lakosság körében az ilyen „tanácsok” elfogadása és meglépése. Tehát az ilyen intézkedések egyre komolyabb polgári elégedetlenséget váltottak ki.

  Az állampárti rendszerben ez persze nem jelentette az egyetlen párt bukását, hisz az nem volt lehetséges, mert nem volt másik. Még az adott kormány bukását sem, legfeljebb egyes kormánytagok cseréjét. Ugyanakkor abban a világban – a szocialista ideológia rendszerében – teljesen lehetetlen volt egy ilyen program végrehajtása, hisz az egész rendszer – a gazdasággal együtt – az állam totális ellenőrzése alá volt vonva. Az uralkodó ideológiával ellenkezett volna az állami befolyás bármiféle komolyabb csökkentése. Ezen kívül az állampárt vezetősége rettegett az ország lakosságának jelentős részét kitevő, addig szociális segítséggel támogatott és féken tartott réteg lázongásától. Így akkoriban nem is történtek valódi változások ezen a téren; ha el is fogadtak néhány megszorító intézkedést, a lakossági elégedetlenség hatására – amiről az akkoriban nagy számú besúgó jelentéseiből értesültek – azokat rövid időn belül vagy tompították, vagy teljesen visszavonták. Ez az időszak – az 1980-as évek nagy része – volt a „húzd meg – ereszd meg” gazdaságpolitika korszaka.

  A többpártrendszer eljövetelével viszont az ilyen tanácsok megfogadása az adott hatalmon lévő párt vagy pártok biztos bukását jelentették. Magyarország ugyanis messze volt – még ma is eléggé messze van – a jóléti kapitalista államok szintjétől, a lakosság jelentős része nyugati mércével mérve elég szegény, ráadásul sokan megszokták a múltbeli támogató szociális rendszert. Ezért azok, akik ezekhez erőteljesebben hozzányúltak – amint azt a baloldali pártok előszeretettel tették, lásd a Bokros-csomagot, az állami vagyon tervszerű elkótyavetyélését, vagy a 2008-as világválság hatására tett megszorító intézkedéseket – azok nem számíthattak újraválasztásukra. Márpedig baloldalon a mai napig is ebben – a baloldali közgazdászok által egyedül üdvözítőnek tartott módszerben: a helyzet nehezedése vagy válság esetén az állam gazdasági életből való minél nagyobb mértékű kivonulásában, ezzel együtt a szociális kiadások csökkentésében – hisznek. Tehát a költségvetési hiányt úgy orvosolnák, hogy a kiadásokat csökkentenék. Ezen kívül mindenfajta állami beavatkozást a gazdaságba szentségtörésnek tartanak. És hogy miért van ez így? Talán, mert ezt verték a fejükbe az egyetemen vagy későbbi továbbképzéseiken, és nem ismernek más módszert.

  Pedig van. Egy gazdálkodó szervezet hiányát nem csak úgy lehet csökkenteni, hogy a kiadásokat mérsékeljük, hanem úgy is, hogy a bevételeket növeljük. Amint azt a 2010 óta eltelt évek bizonyították. Csak ez egy kissé bonyolultabb rendszer.

  A jelenlegi magyarországi módszer kulcseleme a foglalkoztatottság növelése. Ezt úgy érték el, hogy külföldi tőkét hoztak be a gazdaságba. Sajnos Magyarország tőkeszegény ország, köszönhetően egyrészt múltbeli, kényszerből – Trianonban elvesztettük az ország területének bányakincsekben és az ezekre épülő iparban bővelkedő területének nagy részét – főként mezőgazdaságra alapozott gazdaságunknak, másrészt a szocialista ideológiával elvesztegetett évtizedeinknek. Tehát a működő tőkét külföldről kellett behozni. Ennek eszközei a munkát terhelő adók alacsonyan tartása és a munkahely-teremtés állami támogatása. Ennek következtében nőtt a dolgozók száma. Egyre kevesebben szorultak állami segítségre, ezen a területen tehát csökkentek az állam kiadásai. Másrészt pedig a dolgozó, rendszeres fizetéshez jutó emberek többet költenek. És mivel a fogyasztási adók magasak, a több fogyasztásból több adó folyik be az államkasszába. Ennek egy részét újra beforgathatják a gazdaság támogatására, más részét pedig a szociális segítség fenntartására vagy fokozására. Rendkívüli helyzetekben pedig – amiből sajnos az utóbbi években egyre több akad – a külön adókat nem a lakosságra, hanem az amúgy is extra haszonra szert tevő pénzügyi és kereskedelmi multicégekre vetik ki – bár azok, amit csak tudnak, visszaterhelnek a polgárokra. És ha szükséges, egyes termékekre állami árkorlátozást vezetnek be – a liberális közgazdászok szörnyülködése közepette.

  Ennek a módszernek köszönhetően egy idő után az ország elérte a szinte teljes foglalkoztatottságot, tehát aki akart, az talált magának munkát. Ez egyre több területen munkaerőhiányt okozott. A képzett munkaerőt pedig a munkáltató kénytelen volt jobban megfizetni. Egyre jobban nőttek a bérek; a dolgozók egyre többet költhettek; egyre több adó folyt be. Ez önmagát erősítő folyamatnak látszik, legalábbis addig, amíg a fejlődés töretlen.

  De azért ennek is vannak árnyoldalai. Tőkeszegény ország lévén a kormány csak korlátozottan válogathat az országba érkező befektetések közül, így környezetkárosító üzemek is létesülhetnek és működhetnek. A külön adók miatt a multicégek nem éppen barátságosan viszonyulnak a kormányzathoz. Amikor már nagyrészt elfogy a foglalkoztatható munkaerő, egyes cégek olcsó külföldi munkásokat hoznak be az országba, ami mind a hazai foglalkoztatottság mértékét, mind a munkabéreket negatívan befolyásolja. Ugyanakkor a munkaerőhiány a bérek közötti különbséget növeli, ezzel bérfeszültséget teremt. Különösen igaz ez a fiatalok esetében: egy megfelelően kvalifikált, ugyanakkor teljesen munka- és élettapasztalat nélküli pályakezdő munkavállaló nagyságrenddel többet kereshet egy, esetleg kisebb végzettséggel, viszont jóval több gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező, akár egy generációval idősebb munkatársánál. A külföldi tőke nagy részaránya nagy idegen befolyást jelent a gazdaságra. Különösen igaz ez válságok idején, amikor a külföldi tulajdonos dönti el itteni üzemeinek működtetését, esetleges szüneteltetését vagy felszámolását. Ez pedig a hazai gazdaságot, foglalkoztatottságot, de összességében nemcsak a gazdasági életet, hanem az állam befolyásoló és segítő lehetőségeit is rosszul érinti; a fejlődés megtorpanásához is vezethet.

  Az előbbiekben leírt aggályoknak a nagy része az ország tőkeszegénységéből és a nemzetközi válságok hatásaiból ered. Ezek más gazdaságirányítás, más közgazdasági módszer esetén is bekövetkezhettek volna, sőt lehet, hogy akkor még súlyosabbak lennének a következmények. Akár hálásak is lehetnénk az IMF-nek, mert azok a pártok, amelyek megfogadták a tanácsait, azóta elveszítették támogatottságuk nagy részét, nem folytathatták a szociális ágazat leépítését. Mert ellentétben az egypártrendszerrel, ahol az uralkodó párt nem bukhatott meg, bármit is tett, azóta a kormányon lévő pártok, ha elvesztik a választók többségének a bizalmát, kiszorulhatnak a hatalomból. Így van ez a jelenlegi kormánnyal is. Például azokat a fiatalokat, akik nem tapasztalták meg saját bőrükön az évtizedekkel ezelőtti, a mostaninál is sokkal rosszabb helyzeteket, őket az utóbbi néhány év válságai, sőt veszélyei jobban aggaszthatják, és ezért változást szeretnének. És akik hozzászoktak magas jövedelmükhöz, akik soha nem éltek még viszonylagos szegénységben sem, azok számára az állam által biztosított szociális kedvezmények, segítségek szinte semmit nem jelentenek, mert nekik nincs rá szükségük, a nagy fokú anyagi egyenlőtlenségeket pedig – amelyek éppen a kapitalista rendszer nyerteseinek a tőke mindenhatóságába vetett hitéből fakadnak – vagy nem érzékelik vagy nem érdekli őket. De vannak szelektíven feledékenyek is, akik pusztán az előző évek gazdagodásához képest érzik kibírhatatlannak az utóbbi néhány év visszaesését. Aztán vannak olyanok is, akik maguk vagy akiknek felmenői a baloldal uralma idején kezdték meg fölemelkedésüket, ehhez az oldalhoz elkötelezettek, ezért akarnak változást. Rendszeresen korrupciót emlegetnek, mintha nem tudnák, hogy a kapcsolatok esetenként etikátlan igénybevétele kortól és helytől függetlenül minden emberi társadalom velejárója. Ezek közül legtöbben maguk is jócskán használták kapcsolataikat, amikor lehetőségük nyílt rá. És vannak befolyásolható, akár fanatizálható emberek, akik egy adott dologhoz – legyen az egy vallás, egy ideológia, egy társadalmi réteg, vagy éppen egy sportklub – hűek mindhalálig.

  De ahogy nem vagyunk egyformák, ahogy mindnyájan másképp látjuk a világot, úgy még nem találtak ki olyan közgazdasági rendszert sem, ami mindenki számára minden időben jó lenne. Ezért érdemes ezen a téren is tájékozódnunk, hogy olyat választhassunk, ami az éppen aktuális helyzetben a többség számára a legmegfelelőbbnek ígérkezik.

 

(2026. március)

 

 

Oldal: Közgazdaság alulnézetből (2026)
Endre oldalai - © 2008 - 2026 - endre-oldalai.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat